Tizennégy év fegyházra ítélték a kántorjánosi gyilkosság vádlottjait

Kék hírek, 2017.07.03

Nem jogerősen 14-14 év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék emberölés bűntette miatt azt a két román állampolgárságú férfit, akik 1997-ben halálra vertek és kiraboltak egy helyi férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosiban - közölte a törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Toma Attila elmondta, B. D.-t és M. M.-et tíz évre kiutasították Magyarország területéről.

A tényállás szerint a vádlottak - az azóta elhunyt harmadik társukkal együtt - 1997-ben vendégmunkásként érkeztek Romániából Kántorjánosiba. A sörözőben ismerkedtek meg a sértettel, majd az ő ismerősének lakásán kártyáztak. Mivel egyikük 10 ezer forintot vesztett, elhatározták, hogy az elveszített pénzt gyilkosság árán is visszaszerzik a sértettől. Veszekedést provokáltak vele, ököllel és bútorlappal ütötték a fejét és a felsőtestét, pénzét és cipőjét elvették, majd Romániába menekültek. A bántalmazott férfi a helyszínen meghalt.

A szökésben lévő B. D.-t 2012-ben, M. M.-t 2015-ben európai elfogatóparancs alapján fogták el, a harmadik vádlottat 2011-ben találták meg, de ő a büntetőeljárás ideje alatt meghalt - ismertette Toma Attila.

A vádlottak és védőik fellebbezése miatt az ítélet nem jogerős.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!