Több év letöltendő börtön kábítószer-termelésért és -terjesztésért

Kék hírek, 2017.03.27

Indiai kendert termesztők és marihuánaterjesztők kaptak tíz hónap és kilenc év közötti letöltendő szabadságvesztést hétfőn; a Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéleteket - tájékoztatta Fórizs Ildikó táblabírósági szóvivő az MTI-t.

Első fokon a Debreceni Törvényszék 2016 júniusában 18 vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszövetségben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre, társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés, kábítószerrel kereskedés, kábítószer-birtoklás bűntette és kábítószerrel visszaélés vétsége miatt abban az ügyben, amelynek szálai Győr-Moson-Sopron megyéből Budapesten át Debrecenig vezettek.

A törvényszék egy vádlottal szemben a visszaélés kábítószerrel vétsége ügyében indított büntetőeljárást megszüntette. Az elsőrendű vádlottnak 9 évre, a másodrendűnek 8 évre kell fegyházba vonulnia és 9, illetve 8 évig a közügyeket sem gyakorolhatják. A többi vádlott 10 hónap és 6 év közötti letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A bíróság csaknem tucatnyi vádlott mellé pártfogó felügyeletet is elrendelt, emellett döntött összesen mintegy 10 és fél millió forintnyi lefoglalt vagyon elkobzásáról.

A vádlottak közül hatan fellebbeztek, az ő ügyükben döntött jogerősen a Debreceni Ítélőtábla.

A tényállás szerint az első- és a másodrendű vádlott, N. Z. és L. G. 2009 végén találta ki, hogy vagyonukat és sikeres vállalkozásaik bevételét befektetve kábítószer-termelő helyeket alakítanak ki Győrben és környékén. A kábítószerrel egyértelműen kereskedni akartak. A harmad-, negyed és ötödrendű vádlottak gondozták, szüretelték, szárították, szelektálták a növényeket.

Egy-egy ingatlanban több száz tő kendert neveltek, számtalan technikai berendezést beszerezve professzionális rendszereket alakítottak ki. Az első ültetvény 2010 nyarának végén fordult termőre. A marihuánát első körben a hatodrendű vádlottnak adták el, majd a drog több állomáson keresztül jutott el egy gödöllői kollégiumba, illetve Debrecenbe.

Az áru legtöbbször Budapesten cserélt gazdát, sokszor üdítőitalos dobozokba rejtve, 1800-2000 forintért árulták grammját. Döntő részét Győr és környéke mellett Budapesten és Debrecenben adták el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!