Ügyészség: három évig nyomoztak a Stadler-ügyben

Kék hírek, 2014.11.24

Cáfolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy már 2011-ben elkészült volna Stadler József ügyében az a vádirat, amelyet 2014-ben nyújtottak be a bíróságnak.

Schmidt Gábor szóvivő hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt S. József ellen indult bűnügyben 2011. február 1-jén rendeltek el a nyomozást, és 2014 májusára fejezték be.

A múlt pénteki tárgyalás után több sajtótermékben megjelent - írta -, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata már 2011-ben elkészült, de csak 2014-ben nyújtották be a bírósághoz, ami alapjogot sért, ezen belül sérti a vádlottnak az ügy gyors és igazságos elbírálásához fűződő jogát. Ezért tartotta fontosnak közölni, hogy a nyomozó hatóság az ügyet 2014. május 16-án küldte meg vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek, majd a főügyészség 2014. július 10-én emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéknél.

Stadler József ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993-94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Az eljárást a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, és új lejárást rendelt el. A megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, ezt a büntetést tölti most. 2014 októberében csődbűncselekmény miatt kapott két év tíz hónap börtönbüntetést.

A jelenlegi per márciusban folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!