Újabb őrizetbe vételek Belgiumban a Thalys szuperexpresszen elkövetett támadás ügyében

Kék hírek, 2017.10.30

Újabb négy embert őrizetbe vettek hétfőre virradóra a belga hatóságok az Amszterdam és Párizs között közlekedő Thalys szuperexpresszen 2015-ben elkövetett fegyveres támadással kapcsolatban - jelentette a helyi sajtó.

A Le Soir című belga lap értesülései szerint a rendőrség éjszaka hat helyszínen is házkutatást tartott Brüsszelben és környékén.

A szövetségi ügyészség arról számolt be, hogy az akció során nem találtak fegyvereket vagy robbanóanyagot, négy embert azonban bevittek kihallgatásra, akiknek az előzetes letartóztatásáról később fog dönteni a bíróság.

Az RTBF belga közszolgálati televízió azt közölte, hogy az egyik őrizetbe vett férfi Youssef Siraj, aki a hatóságok gyanúja szerint segítette a merényletkísérlet elkövetőjét, a marokkói Ajjúb al-Kazzánit. Sirajt 2009-ben hatéves börtönbüntetésre ítélték, amiért Khalid el-Bakraouival, a Brüsszelben tavaly öngyilkos robbantásokat végrehajtó terrorkommandó egyik későbbi tagjával kiraboltak egy bankot.

2015. augusztus 21-én egy géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett, 26 éves marokkói iszlamista lövöldözni kezdett az Amszterdam és Párizs között közlekedő expresszvonaton Belgium területén, hárman megsebesültek. A férfit két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette.

Belgiumban a harminckét emberéletet követelő tavaly márciusi merényletek óta még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják a terrorkészültség szintjét, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!