Vádat emeltek felüljárókról autókat dobálók ellen

Kék hírek, 2017.07.04

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség két férfival és egy nővel szemben, akik az M7-es autópályán és az M0-s autóúton átívelő felüljárókról köveket és cementes zsákot hajítottak az alattuk haladó járművekre - közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

Szabó Ferenc főügyész azt írta, a két férfit emberölés bűntettének kísérletével, továbbá őket és társukat a közlekedés biztonsága elleni bűntettel és rongálással vádolják.

A közlemény szerint két tárnoki férfi és a nő 2016 elején megbeszélték, hogy - minden ok és cél nélkül - kövekkel járműveket fognak megdobálni, a begyűjtött köveket egyikük személygépkocsijában tartották. 2016 februárjában és márciusában Érd és Tárnok környékén autózva az egyik férfi az ablakon kinyúlva követ hajított két autóbusz felé. Mindkét kő egy-egy autóbusz szélvédőjét találta el, amelyek betörtek, ezzel az elkövetők mintegy 300 ezer forint kárt okoztak.

A húszas éveik elején járó vádlottak többször kimentek az M7-es autópálya és az M0-s autóút felett átívelő felüljáróhoz is, és már messziről kiszemelték azokat a járműveket, amelyeket meg akartak dobálni. Így választottak ki két egymás mögött haladó kamiont, amelyekre mindhárman köveket zúdítottak, majd kocsiba ültek és elhajtottak. A kamionok szélvédője betört és az egyik járművön szállított új, nagy értékű személyautó is megrongálódott.

Egy másik alkalommal a két férfi egy építkezésről ellopott 25 kilogrammos cementes zsákot hajított éjszaka a felüljáróról az autópályára, egy kamionra. A zsák a kamion szélvédőjét találta el, azt beszakította és a cementpor az egész vezetőfülkét beterítette. A kamion vezetője nem sérült meg és sikerült az út szélén megállnia.

A főügyész kitért arra, hogy az elkövetők 2016 márciusában egy diósdi benzinkútnál fizetés nélkül akartak tankolni, ezért leszerelték autójuk forgalmi rendszámát és símaszkot húztak a fejükre. Ezt azonban észrevette a benzinkút személyzete és értesítette a rendőröket, így még a helyszínen elfogták a vádlottakat, akiknek a gépkocsijában mintegy húsz követ találtak - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!