Vádemelési javaslat a jászfelsőszentgyörgyi gyilkosság ügyében

Kék hírek, 2018.01.05

Vádemelést javasol a rendőrség a 2015-ös jászfelsőszentgyörgyi gyilkosság áldozatának volt élettársa ellen - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Kovács Ágnes azt írta: a nyomozás lezárult, a gyanú szerint a nőt korábbi élettársa, egy akkor 35 éves helyi férfi ölte meg 2015. március 21-én este. A gyanúsított jászfelsőszentgyörgyi házuk udvarán egy farúddal többször megütötte korábbi élettársa fejét, a nő belehalt sérüléseibe. Ezt követően a támadó a holttestet a település külterületén lévő erdős területre vitte és elásta.

A tájékoztatás szerint a rendőrök először eltűntként keresték az asszonyt, de gyanújuk - amely szerint a nő bűncselekmény áldozata lett - 2016. november 9-én igazolódott: T. Gábor végül beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy hová ásta el a nőt. A rendőrök másnap átkutatták a férfi által megjelölt területet, ahol megtalálták a holttestet - közölte a sajtóreferens.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!