Veronai baleset - A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhat haza a diákok első csoportja

Kék hírek, 2017.01.22

A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhatnak haza az első diákok, a könnyebb sérültek és kísérőik Veronából, a súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak, a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra - mondta el Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

A tudósító beszámolt arról is, hogy a Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral, aki elmondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ. A férfi elmondta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki.

Sárközy Júlia megerősítette, hogy az autóbusz roncsát szombaton elszállították, azt a hatóságok még többször átvizsgálják. Hozzátette, szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól.

Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg. Köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott.

Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak - tette hozzá a tudósító.

Major Eszter az M1 helyszínen lévő tudósítója beszámolt arról, hogy délutántól késő estig, éjfélig hallgatták ki a veronai szállodában lévő gyerekeket. A meghallgatásokat követően adhatják ki az olasz hatóságok az engedélyt hazatérésükhöz. Major Eszter is megerősítette, hogy nagyon sok felajánlás érkezett, ruhákat, cipőt, élelmiszert vittek a gyerekeknek, volt, aki a tolmácsolásban segített, a taxisok pedig a hozzátartozók szállítását ajánlották fel.

Gyászol a dunakeszi Kinizsi Futsal klub is, amelynek egyik utánpótlás tagja is az áldozatok között van. A fiatal sportoló 2011. óta, alakulása óta tagja volt a klubnak.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!