Veronai baleset - Hazahozzák Veronából az utolsó súlyos sérültet

Kék hírek, 2017.02.24

Hazahozzák pénteken Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.

Veronai baleset - Szijjártó Péter sajtótájékoztatója Szijjártó Péter elmondta, a veronai kórház orvosai kedden döntöttek úgy, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett, azóta is kómában lévő sérült szívműködése és légzése lehetővé teszi a szállítást.

A sérültért már elindult egy mentőrepülőgép, amely délután érkezik vissza Magyarországra, az ellátást a budapesti Honvédkórház vállalta - mondta a miniszter, hozzátéve, így már minden magyar sérültet az országban ápolnak majd.

A sérült szállítását a biztosító finanszírozza - jegyezte meg a miniszter.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy két hét múlva esedékes hivatalos római látogatása előtt ellátogat Veronába. Az olasz városban találkozik a polgármesterrel és azon hatóságok vezetőivel, amelyek részt vettek a magyarok mentésében, ellátásában és hazautaztatásában, kifejezi majd nekik Magyarország köszönetét.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!