Veronai baleset - Meghalt a legsúlyosabb égési sérüléseket szenvedett férfi

Kék hírek, 2017.03.22

Meghalt a veronai buszbaleset legsúlyosabb égési sérültje szerda délben - közölte a budapesti Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Veronai baleset - Meghalt a legsúlyosabb égési sérüléseket szenvedett férfi Tamás Róbert elmondta, hogy a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére következett be "a negyven év körüli férfi" halála, amit több szervi elégtelenség és egy nagyon súlyos tüdőgyulladás okozott.

A férfi utas volt a buszon - közölte.

Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a férfinek - akit ötödikként szállítottak Magyarországra - kiterjedt, hatvan százalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.

Kérdésekre válaszolva közölte: egy nagyon súlyos koponyasérültet ápolnak még a kórházban, az ő állapota stabilnak mondható.

Kommunikálni is lehet vele, de még idegsebészeti műtét vár rá - tette hozzá Tamás Róbert.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A most meghalt férfi a tizenhetedik halálos áldozata a szerencsétlenségnek.

A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Veronai baleset - Meghalt a legsúlyosabb égési sérüléseket szenvedett férfi Veronai baleset - Meghalt a legsúlyosabb égési sérüléseket szenvedett férfi
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!