Koronavírus - A wisconsini kormányzó június elejére halasztotta a keddi előválasztásokat

Koronavírus, 2020.04.06

Tony Evers demokrata párti wisconsini kormányzó hétfő délután rendeleti úton elhalasztotta a keddi előválasztásokat június elejére.  

A kormányzó a választások előtti utolsó pillanatokban adta ki a rendeletet a halasztásról az új típusú koronavírus járványára hivatkozva. A voksolást június 9-én tartják meg.

"A vírus kényszerített bennünket erre a döntésre" - nyilatkozta Evers kormányzó hétfőn újságíróknak. "A wisconsiniak aggódnak a saját és a gyermekeik biztonságáért" - jelentette ki.

Tony Evers közölte: arra számít, hogy az állam republikánus törvényhozói a legfelsőbb bíróságon támadják meg a döntését, mivel a hétvégén már jelezték, hogy ragaszkodnak az előválasztások megtartásához. A wisconsini kongresszus mindkét házában többségben vannak a republikánusok. A kormányzó a napokban többször is szorgalmazta a választások elnapolását, de minden alkalommal a republikánus törvényhozók ellenállásába ütközött. A wisconsini házelnök, Robin Vos és a szenátusi többség vezetője, Scott Fitzgerald még pénteken közös nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: "köztársaságunknak tovább kell működnie, és a választásokkal sok helyi kormányzati pozíciót is be kell tölteni, éppen azért, hogy az önkormányzatok gyorsan válaszolhassanak a válság kihívásaira".

Tony Evers, aki demokrata párti politikus, hétfőn reggel még egyeztetett a republikánus Mike DeWine ohiói kormányzóval arról, hogy abban a tagállamban hogyan bonyolították az előválasztások elhalasztását. Ohióban március 17-én tartották volna az előválasztásokat, de ezt formálisan nem halasztották el, hanem meghosszabbították a levélben történő voksolást április 28-ig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!