Koronavírus - Az amerikaiak többsége kedvezően ítéli meg Trump válságkezelő politikáját

Koronavírus, 2020.03.27

Az amerikaiak többsége kedvezően ítéli meg Donald Trump elnök válságkezelő politikáját a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban - derült ki a The Washington Post című napilap és az ABC televízió pénteken nyilvánosságra hozott közvéleménykutatásából.

A felmérés szerint a megkérdezettek 51 százaléka helyesli az elnök válságkezelő politikáját és intézkedéseit, 36 százaléka pedig "nagyon erőteljesen" támogatja az elnököt.

A megkérdezettek 58 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott: a járvány kitörésekor Trump "túl lassan reagált a problémákra". Ezzel szemben 38 százalékuk mondta azt, hogy a Fehér Ház "a megfelelő ütemben és sebességgel" cselekedett.

A pénteki felmérés szerint Donald Trump általános tevékenységének támogatottsága 48 százalékos.

Más közvéleménykutatások is az elnök erős támogatottságát mutatják. A Fox televízió csütörtökön megjelentetett közvéleménykutatása Trump 51 százalékos támogatottságáról számolt be, a Politico című lap és a Morning Consult intézet közös felmérése pedig szerdán - az előző heti 43 százalékoshoz képest - az elnök 45 százalékos népszerűségét mutatta ki.

Trump pénteken több haragos Twitter-bejegyzést tett közzé. A General Motors autógyár ugyanis - mint írta - nem teljesíti a lélegeztetőgépek gyártására tett ígéretét. Az egyik mikroblog-bejegyzésben az elnök úgy fogalmazott: "a General Motorsszal, szokás szerint, mintha soha nem mennének rendben a dolgok. Negyvenezer, rendkívül szükséges lélegeztetőgépet ígértek nekünk 'nagyon gyorsan'. Most pedig azt mondják, hogy csak 6000 lesz, április végére". Az elnök egy másik bejegyzésben úgy fogalmazott: "a General Motorsnak muszáj azonnal újranyitnia az ohiói Lordstownban buta módon bezárt üzemét, és meg kell kezdenie most a lélegeztetőgépek gyártását". Majd a Ford gyárat is a lélegeztetőgépek gyártásának megindítására sürgette.

Az elnök a Twitteren egy republikánus képviselőnek a pártból való kizárására is felszólított. Thomas Massie kentuckyi képviselő ugyanis jelezte, hogy a washingtoni idő szerint péntek déli képviselőházi voksoláson nem szavazza meg a gazdaság megsegítését célzó - és a szenátus által csütörtökön már elfogadott - csomagtervet. Az amerikai elnök szerint Massie "csak publicitást" akar, és a csomagterv elfogadását ugyan megakadályozni nem tudja, de késleltetheti, és ez "veszélyes és költséges". "Dobják ki Massie-t- a Republikánus Pártból" - javasolta Trump.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken - a szokásos napi sajtótájékoztatóján - újabb négyezer kórházi ágy, és tábori kórházak felállítását kérte az amerikai elnöktől. A kormányzó bejelentette, hogy New Yorkban péntek délelőtt 44 ezer 635 Covid-19-es esetet tartottak nyilván, és az új típusú koronavírus által kiváltott betegségbe az államban eddig 519 ember halt bele.

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délelőtti adatai szerint összesen több mint 86 ezer fertőzöttet tartottak nyilván. A fertőzések száma azonban egyes térségekben - például az északnyugati Washington államban, a keleti parti Massachusettsben vagy a déli Louisianában - rohamosan emelkedik. A louisianai New Orleans mellett kifejezetten romlik a helyzet Chicagóban és Detroitban is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!