Koronavírus - Bari polgármestere: Dél-Olaszország előbb újraindul, mint a gócpont északi tartományok

Koronavírus, 2020.03.28

Korai még enyhíteni az óvintézkedések korlátozásain, de a koronavírus-fertőzés miatti vészhelyzetből elsőként a déli régiók lábalnak ki - jelentette ki Michele Emiliano, az olasz csizma sarkában található Puglia kormányzója, aki közösségi oldalán nyilatkozott a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek szombaton.

Emiliano kifejtette, hogy a Covid-19 szabályosan kettéosztotta Olaszországot: a gócpontnak számító északi tartományokban még hónapokig eltarthat, mire a járványgörbe elkezd erőteljesen lefelé ívelni, miközben délen sikerült nemcsak lelassítani, hanem meg is fékezni a fertőzés terjedését.

Úgy vélte, ezért a szigorú óvintézkedéseket nem egyszerre fogják feloldani az egész országban. Elsőként a délolasz térségben indulhat újra az élet, a most leállított, nem létfontosságú termelés és szolgáltatások újbóli működtetésével. Hozzátette: ezt az előnyt a déli vállalatoknak, üzemeknek ki kell majd használniuk, és azt kell szorgalmazniuk, hogy az északon vagy más országokban elhúzódó vészhelyzet miatt a "már megnyitott" dél-olaszországi tartományokba helyezzenek át bizonyos termelési egységeket.

"Persze Pugliában is korai újranyitásról beszélni, hiszen még a járvány ellen vívott harc kellős közepén vagyunk" - jegyezte meg.

Az Olaszországban eddig diagnosztizált 86 ezer fertőzöttből több mint 30 ezren a tízmilliós Lombardiában vannak, és csak valamivel több mint 1300-an a négymillió lakosú Pugliában. Michele Emiliano sikeres stratégiának nevezte, hogy minden eszközzel megakadályozták, hogy az "északról menekülők délre vigyék a vírust". Elmondta: a kívülről érkezőket a pugliai vasútállomásokon, buszpályaudvarokon és sztrádakapuknál azonosították, és kéthetes házi karanténba helyezték.

Kritikus pontnak nevezte a déli tartomány több száz, nagyrészt magánkézben működő idősotthonát. Emiliano tervei szerint ezek közül azokat, amelyekben elterjed a fertőzés, kisebb járványkórházzá alakítják át a betegek kórházba szállítása helyett. Példaként hozta fel Soleto esetét, ahol a betegekkel teli idősotthon tulajdonosai és ápolói a járványtól tartva "elmenekültek", így a polgármester és a helyi rendőrök gondozták az időseket, amíg új személyzetet nem találtak.

A tartomány kormányzója köszönetet mondott a Kínától kapott szájmaszkokért és más egészségügyi felszerelésért. Azonnali segítséget nyújtott a moszkvai patriarkátus is, amely szoros kapcsolatot ápol a pugliai Bariban található Szent Miklós-templommal - hangsúlyozta.

Emiliano elmondta, hogy a dél-olaszországi zöldség- és gyümölcsültetvényekről nem tűntek el az afrikai idénymunkások, "csak most ők tartanak a fertőzött fehérektől, és nem fordítva".

Emiliano álhírnek nevezte azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a délolasz gyógyszertárakat és élelmiszerboltokat már több támadás érte volna, és Bari utcáin ellopják a teli bevásárlószatyrokat. Elismerte azonban, hogy a válsághelyzet mindenekelőtt az eddig többnyire feketén alkalmazott, most bevétel nélkül maradt délolaszokat sújtja.

"Ahogy enyhül a járvány szorítása, azonnal mozgásba hozzuk az első számú gazdasági forrásunknak számító idegenforgalmat, mivel szerencsére az új koronavírus a gyönyörű turistalátványosságainkat nem támadta meg" - jelentette ki Puglia tartomány kormányzója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!