Koronavírus - DK: a kormány bővítse a munkahelyeket védő támogatásokat!

Koronavírus, 2020.08.02

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy "sikerpropaganda" helyett nézzen szembe a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsággal és a munkahelyek megőrzésére bővítse az állami támogatásokat.

Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a Facebookon közvetített vasárnapi online sajtótájékoztatóján arról is beszélt: "a tények nem igazolják" a kormányfő azon állítását, amely szerint a foglalkoztatás szintje kezd visszaállni a járvány előttire.

Példaként említette, hogy információik szerint a győri Audi-gyár akár 2 ezer munkavállalóval foglalkoztathat kevesebbet a jövőben, és ez - a szakszervezetektől kapott tájékoztatások alapján - nem egyedi eset.

A politikus szerint a munkahelyek sok esetben úgy szűnnek meg, hogy nem hosszabbítják meg a lejáró szerződéseket és felmondják a munkaerő kölcsönzéséről kötött megállapodásokat, ami így nem jelenik meg a statisztikákban.

Kiemelte, a megszűnő munkahelyekért a kormány sikertelen válságkezelése a felelős, ezért a DK követeli, hogy hosszabbítsák meg, valamint terjesszék ki, növeljék meg az "Európában egyébként is legszűkmarkúbb" munkahelymegőrző támogatásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!