Koronavírus - DK: hol vannak a lélegeztetőgépek?

Koronavírus, 2020.09.17

A Demokratikus Koalíció választ vár a kormánytól arra, hogy "miért nincsenek hadrendbe állítva" a lélegeztetőgépek.

A DK egészségügyi szakpolitikusa csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Népszava cikkére hivatkozva azt mondta, hogy a kórházak egy része már nem tudja fogadni a lélegeztetésre szoruló betegeket, a Szent László Kórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is "elfogyott a lélegeztetőgép-kapacitás".

Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: miközben hetek óta azzal van tele a sajtó, hogy a kormány a szükséges gépmennyiség sokszorosát szerezte be, ahol szükség lenne rájuk, ott még sincs elegendő eszköz. A lap szerint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben már az egészségügyi személyzet létszáma is kevés ahhoz, hogy folytatni tudják az ellátást, ezért más intézményekből várnának dolgozókat - tette hozzá.

A 300 milliárd forintért vásárolt gépek nem a kórházakban vannak, hanem raktárakban, ezért nem fognak a betegellátásban megjelenni - mondta Komáromi Zoltán. Hozzátette, úgy tűnik, hogy a "brutálisan túlárazott" lélegeztetőgépek beszerzése "csak lopásra volt alkalmas", az egészségügy valódi felkészítésére nem.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!