Koronavírus - Elmarad a Parti-túra Fesztivál és a világzenei program is Szolnokon

Koronavírus, 2020.08.05

Elmaradnak idén a hagyományos nyár végi, ősz eleji rendezvények Szolnokon, köztük a Parti-túra Fesztivál és a világzenei program is - közölte a Tisza-parti város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc elmondta: a városháza figyelembe vette a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szakmai állásfoglalását és a hatályos szabályokat, ezért döntöttek úgy, hogy augusztusban és szeptemberben nem rendezik meg a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket. Hozzátette: lehetőség szerint jövőre megtartják a törölt eseményeket.

Elmarad a többi között a Szolnoki Szimfonikus Zenekar által szervezett Parti-túra Fesztivál, az Örökség Világzenei Fesztivál, a Gulyásfesztivál és a Tiszai hal napja. Nem rendezik meg az augusztus 20-i Szent István-ünnepet sem, nem lesz tűzijáték és légibemutató, kizárólag a misét tartja meg az egyház a Vártemplomban és a templom előtt szűkebb körben, a szabad ég alatt szentelik fel a kenyeret. A város napi ünnepségek szintén elmaradnak, az ilyenkor szokásos díjakat szűkebb körben adják át.

Szalay Ferenc kitért arra, hogy a koronavírus-járványnak még nincs vége és a város nem szeretné azt kockáztatni, hogy bármely rendezvény miatt robbanásszerűen nőjön a fertőzöttek száma.

Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: bár a Parti-túra Fesztivál elmarad, a zenekar Szolnokon és a megyén belül - az egészségügyi előírások maximális figyelembevételével - tervez alkalmi fellépéseket, az erről szóló egyeztetések még zajlanak.

Pap Béla, az idén 25 éves Örökség Világzenei Fesztivál főszervezője elmondta, hogy bár a rendezvény elmarad, a jubileum alkalmából egy dupla CD és egy kiadvány jelenik meg.

Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a nagyrészt szabadtéri 57. Tiszaligeti Napokat szeretnék megrendezni, az esemény a tervek szerint a szokásosnál több napon át tartana, egy-egy alkalommal kevesebb résztvevővel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!