Koronavírus - Elmarad a vajdasági Tanyaszínház idei turnéja

Koronavírus, 2020.06.25

Komédiával készült volna 43. évadára a vajdasági Tanyaszínház, ám a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek, hogy az idei turné elmarad.

A szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint Magyar Attila, a Tanyaszínház vezetője közölte: szerettek volna vidámságot vinni az emberek mindennapjaiba, de nem kockáztathatják, hogy az összezártság, a próbák és az utazások ideje alatt a produkcióban részt vevő több mint húsz ember egészsége veszélybe kerüljön, illetve azt sem, hogy az a több mint tizenhatezer néző, amely évről évre követi az előadásokat, fertőzésveszélynek legyen kitéve.

Magyar Attila kiemelte: nem biztos, hogy minden idei rendezvényüket törlik, de a nyári, 27 állomásos turné biztosan elmarad.

A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Magyar Attila korábban elmondta, gyakran bírálják őket, amiért már nem szamárháton közlekednek, de szerinte ma már ez igazán elavult lenne, inkább igyekeztek a technológiai fejlődéseket felhasználva átmenteni a vándorszínház eszméjét a 21. századba. Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is. 2018-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!