Koronavírus - Hollik: a baloldal ismét bebizonyította, hogy nem lehet rá számítani a vírus elleni küzdelemben

Koronavírus, 2020.09.18

A baloldal újra és újra bebizonyítja, hogy nem lehet rá számítani a koronavírus elleni küzdelemben - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István közölte: reménykedtek abban, hogy a második hullám beköszöntével a baloldal viselkedése meg fog változni, és nem fogja akadályozni a védekezést. Az első adandó alkalommal kiderült, ez nem így van, a baloldal újra és újra bebizonyítja, hogy rájuk a védekezésben nem lehet számítani - jelentette ki.

Pontosan ott folytatják, ahol a járvány első hullámakor abbahagyták, akkor kamuvideókat gyártottak, most kamuhíreket - mondta a kommunikációs igazgató.

Felidézte, csütörtökön a baloldal azzal riogatott, hogy nincs elég lélegeztetőgép két kórházban, és az egészségügy nem tudja működtetni azokat.

Rámutatott: a korábbi baloldali kamuvideóhoz képest annyi a különbség, hogy abban egy baloldali politikus, Korózs Lajos állt ki egy álmentőssel és fogalmazott meg hazugságokat, amit aztán a baloldali médiumok terjesztettek, most ez fordítva történt. Egy baloldali médium közölt hazugságot, hogy nincs elég lélegeztetőgép két kórházban, és baloldali politikusok, DK-sok, MSZP-sek azonnal "rácsatlakoztak", és terjesztették a kamuhírt.

Ezt a kamuhírt mind a két érintett kórház és az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma is cáfolta - rögzítette Hollik István.

Hozzátette: miközben a teljes baloldal a járvány elleni védekezés akadályozásával, a rémhírterjesztéssel van elfoglalva, addig járványügyi, egészségügyi és rendvédelmi szakemberek ezrei dolgoztak és dolgoznak azért, hogy az egészségügy felkészüljön a járvány második hullámának kezelésére, és minden személyi, tárgyi feltétel adott legyen, hogy aki kórházi ellátásra szorul, az meg is kapja, és gyógyultan tudjon távozni.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: a baloldal folyamatosan támadja a védelmi intézkedéseket, az ehhez szükséges pénzügyi forrásokat azonban nem voltak hajlandóak megszavazni a parlamentben. A mentősöket és az egészségügyet lejárató kamuvideót pedig nemcsak belföldön, hanem kiterjedt hálózatukon keresztül külföldön is terjesztették, megrágalmazva az országot - jegyezte meg.

Abban a tévedésben vannak, hogy azt hiszik, amikor a védekezést támadják, akkor a kormánynak ártanak. Ez nem így van: amikor a védekezést támadják, akkor a mentősöket, a járványügyi szakembereket, és azokat az orvosokat támadják, akik azokban a kórházakban dolgoznak, amelyekről álhíreket terjesztenek - értékelt.

Hozzátette: ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a baloldalra továbbra sem lehet számítani a vírus elleni küzdelemben, ezért nagyon fontos, hogy a Fidesz és a KDNP továbbra is minden támogatást megadjon a kormánynak, hogy az emberi életek védelme mellett működőképes állapotban tartsák az országot. A nemzeti konzultáció eredményei alapján ugyanis ezt várják el az emberek, Magyarországnak működnie kell - jelentette ki Hollik István.

A kommunikációs igazgatót kérdezték arról, hogy Kunhalmi Ágnes (MSZP) az Alfahírnek adott interjút, és ebben felszólította a baloldali szavazókat, hogy befogott orral húzzák be az ikszet az időközi választáson Bíró Lászlóra.

Hollik István úgy értékelt: Kunhalmi Ágnes interjúja maga az elvtelenség. Néhány éve nemhogy interjút nem adott volna egy alfahíres újságírónak, hanem jó messzire elkerülte volna, és határozottan elmondta volna, hogy egy náci párthoz tartozó sajtóorgánumnak biztosan nem nyilatkozik. Ehhez képest interjút ad, és tulajdonképpen elmondja, hogy számukra az antiszemitizmus elleni harc csak addig volt fontos, ameddig ahhoz politikai érdekük fűződött. Most, hogy ehhez nem fűződik érdekük, és van egy rasszista, antiszemita, cigánygyűlölő jelöltje a Jobbiknak, kiállnak mellette, ez az elvtelenség maga - összegzett.

Arra a kérdésre, hogy a legújabb korlátozásokról szól intézkedések mikortól lesznek hatályosak, elmondta: úgy tudja, hamarosan, legkésőbb hétvégén megjelenik az erről szóló rendelet.

A felvetésre, hogy az Iványi Gábor-féle egyház fenntartásában lévő egyik hajléktalanszállóban le akarják szerelni a gázórát, de eközben az állam egy nekik járó 6 milliárdos kártérítést nem fizetett ki, úgy reagált: a részletek kormányzati hatáskörbe tartoznak. Ugyanakkor a törvényeket mindenkinek be kell tartania - mondta.

Minden szociális és karitatív missziót lényegesen nagyobb összeggel támogat a kormány, mint a baloldali kabinetek - hangsúlyozta. Egyúttal érdekesnek nevezte, hogy csak itt halmozódott fel nagyobb összegű tartozás. Iványi Gábor folyamatosan politizál, támadja a kormányt - mondta Hollik István. Lehet, többet kellene foglalkozni azzal a szociális misszióval, amit elvállalnak és visznek, és ami tiszteletre méltó - jegyezte meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!