Koronavírus - Iohannis szociáldemokrata ellenfeleit tette felelőssé a súlyos romániai járványhelyzetért

Koronavírus, 2020.07.29

Klaus Iohannis jobboldali román államfő az ellenzékben lévő Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé a rendkívül súlyos romániai járványhelyzetért, mivel a parlamentben szövetségesei révén többségben lévő PSD szerinte "példátlan cinizmussal" hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.

Iohannis szerdai sajtóértekezletén rámutatott: a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát a korábbi karanténintézkedések jogalapját eltörlő alkotmánybírósági döntés fosztotta meg a járvány féken tartásának egyik legfontosabb eszközétől, a fertőzöttek elkülönítésének és a velük érintkezők karanténba helyezésének lehetőségétől.

Ebben a helyzetben a kormány által sürgősségi eljárással beterjesztett új karanténtörvény elfogadását Iohannis szerint a PSD hetekig hátráltatta, "egyes politikusok" pedig a helyzet súlyosságát bagatellizálva engedetlenségre bujtották a lakosságot.

Az elnök szerint a PSD a Ludovic Orban vezette kormány ellen augusztus közepén beterjesztendő újabb bizalmatlansági indítvány kilátásba helyezésével is csak politikai hasznot próbál húzni az egészségügyi válságból, mert egyébként szerinte a kisebbségi kormány tisztességesen helyt állt, nincs miért leváltani.

Az elnök újabb felhívással fordult a lakossághoz, rámutatva, hogy a járvány csak a védőmaszk viselésével és a fegyelmezett távolságtartással fékezhető meg.

A szeptember 27-ére kiírt helyhatósági választások újbóli elhalasztásának szükségességét firtató újságírói kérdésre válaszolva Iohannis úgy értékelte: szükség van az önkormányzati vezetők legitimitásának "helyreállítására", és lehet, hogy egy későbbi időpont, amikor a koronavírus-járványra az influenza is rátevődik, még rosszabb lenne. Szerinte magát a voksolást meg lehet szervezni biztonságos körülmények között, de a kampány minden bizonnyal nagyban eltér majd a megszokottól.

Ami az iskolakezdést illeti, Iohannis rámutatott: most már biztos, hogy a 2020-2021-es tanév nem a normális körülmények között indul, nem térhet vissza minden tanuló az iskolapadba, de a kizárólag távoktatásra alapozó megoldást sem lehet járható út.

A kialakítandó vegyes rendszerről egy-két héten belül közölnek majd részleteket - ígérte Iohannis.

Külpolitikai vonatkozású kérdésekre válaszolva a román elnök üdvözölte az Amerikai Egyesült Államok azon szándékát, hogy a Németországból kivont katonák egy részét Lengyelországba, illetve a Fekete-tenger térségébe küldi, és ezzel a NATO keleti szárnyát erősíti, amit Románia régóta szorgalmaz. Ugyanakkor kitérő választ adott arra, hogy Románia csatlakozik-e egy Kína elleni koalícióhoz, amelynek létrehozását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szorgalmazza.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!