Koronavírus - Jobbik: szűkmarkú a kormányzati munkahelyvédelem

Koronavírus, 2020.09.23

Szűkmarkúnak és garasoskodónak nevezte a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására beindított kormányzati munkahelyvédelmi intézkedéseket szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Pártja munkahelyvédelmi javaslatát összevetve a kormányzati intézkedésekkel azt hangsúlyozta: a kabinet kéthavi "tötymörgés és szánalmas vergődés után" állt elő a kieső bérek átlagosan 15-20 százalékát térítő juttatással, holott a Jobbik 80 százalékos arányt javasolt, valamint azt, hogy ezt az eszközt egyaránt használják a munkahelyek megőrzésére és az állásukat vesztettek megélhetésének biztosítására.

Az ellenzéki politikus szerint a munkahelyvédelmi alapot költségvetési források mellett multicégek és pénzintézetek befizetéseiből lehetne feltölteni. Hangsúlyozta: míg Magyarországon a tucatnyi legnagyobb vállalat bevételének alig egy százaléka kerül adóként az államkasszába, Csehországban a 20 százalékot közelíti ez az arány.

Beleznay Zsuzsanna, Terézváros jobbikos alpolgármestere arról beszélt: az idegenforgalom szereplőinek hetedik hónapja nincsen bevételük, ez pedig - közvetve vagy közvetlenül - egymillió ember megélhetését érinti.

Hozzátette: a járvány előtt a hazai GDP 13-14 százalékát adta a szektor, amelynek most 50 milliárd forintra volna szüksége a válság átvészeléséhez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!