Koronavírus - Költségvetési átcsoportosítások a vidéki önkormányzatoknál

Koronavírus, 2020.04.07

A kormány által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekkel egy időben pénzügyi átcsoportosításokra kényszerültek a vidéki önkormányzatok is a koronavírus-járvány miatt, több településen már módosították az ez évi költségvetést és csökkentettek egyes juttatásokat.

Zalaegerszegen Balaicz Zoltán polgármester - minden párttal, frakcióval és képviselővel egyeztetve - módosította a város idei költségvetését. A városvezető kedden a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a városi fesztiválokra és rendezvényekre szánt összegekből 50 millió forintos járványügyi védekezési költségvetési alapot hozott létre, továbbá április 1-jéig visszamenőleg 50 százalékkal csökkentette az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti díját a korlátozások miatt érintett bérlőknek, vállalkozóknak. A polgármester jelezte azt is, hogy a koronavírus-járvány következményeként bezáró üzletek és leálló gyárak miatt jelentősen csökken az iparűzésiadó-bevétel, ez pedig egy teljesen új, lecsupaszított városi költségvetés készítését teszi hamarosan indokolttá.

Debrecenben is megkezdődött a város idei költségvetésének az átdolgozása - közölte az önkormányzat szóvivője. Iván Aurél példaként említette, hogy csupán a gépjárműadó elvonása miatt 720 millió forinttal csökken a költségvetés bevétele. Az átdolgozás fontos szempontjának nevezte, hogy nem csökkenhetnek a városüzemeltetésre tervezett kiadások, az út- és közterület-fejlesztések, és a zöldváros-program a korábbi tervek szerint folytatódik.

Sopronban százmillió forintot csoportosított át az önkormányzat az idei költségvetésben a védekezésre. Az intézkedéscsomagban egyebek mellett szerepel egy 30 millió forintos tétel, amelyet a koronavírus-járvány okozta költségek rendkívüli finanszírozására különítettek el - olvasható Farkas Ciprián polgármester közösségi oldalán. A központi gyermekkonyhának további 30 millió forintot irányoztak elő többletkiadásaik finanszírozására. Az idősek és a rászorulók érdekében ugyanekkora összeggel megemelték a Soproni Szociális Intézmény költségvetését, e forrásból egyebek mellett a dolgozók illetménynövekedését is biztosítják.

Székesfehérváron a járványhelyzet miatt végrehajtott költségvetési átcsoportosítások elérték azt a nagyságrendet, ami szükségessé tette az önkormányzat idei költségvetési rendeletének módosítását. Ennek értelmében többletforrást kap a Humán Szolgáltató Intézet, a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ és a Kríziskezelő Központ, az önkormányzati informatikai központ, a Városfejlesztési Kft., a városgondnokság, valamint a polgármesteri hivatal. Ezzel a lépéssel a következő hónapokra biztosítva van a járványhelyzetben legalapvetőbb városi közszolgáltatások anyagi fedezete.

Gyulán is elkezdték a költségvetés áttervezését. Görgényi Ernő polgármester a Facebook-oldalán azt írta, a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági válság súlyosan érinti az önkormányzatukat is, jelentősen csökken a bevételük. A pénzügyi források felhasználásakor elsőbbséget élvez az önkormányzat intézményeinél és cégeinél foglalkoztatott emberek munkahelyének védelme, és a munkahelyük elvesztése miatt bajba került lakosok támogatása. "Minden olyan kiadásról le kell mondanunk, amely nem a munkahelyek megőrzését, a bajba került emberek megsegítését szolgálja és elhalasztható vagy a jelen helyzetben nélkülözhető" - tette hozzá.

Csongrádon az önkormányzat jelentősen - 20-50 százalékkal - kénytelen lesz csökkenteni a nem kötelező feladatokra szánt forrásokat - közölte Bedő Tamás polgármester, példaként említve a városi rendezvényeket, valamint a sportcélú fejlesztéseket és támogatásokat. Elmondta, több tervezett beruházást kénytelenek a következő évre halasztani vagy törölni. A likviditási helyzeten azonban javíthat, hogy az önkormányzati cégek élnek a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével.
Hangsúlyozta, a legfőbb cél, hogy mindenkinek megmaradjon az állása, de a nyugdíjba vonuló vagy lejáró szerződésű dolgozók helyére nem vesznek föl újakat.

Mór és környékének fideszes országgyűlési képviselője, Törő Gábor a közösségi oldalán számolt be arról, azt javasolta az érintett települések polgármestereinek, hogy a "Humán közszolgáltatások fejlesztése Móron és térségében" projekt elmaradt rendezvényeire szánt összegeket csoportosítsák át a védekezésre. Mór, Csókakő, Csákberény, Bodajk és Magyaralmás vezetői egyhangúlag támogatták a felvetést - írta. Jelezte, hogy a forrásátcsoportosítással több mint 55 millió forintból mobil szűrőpontot hoznának létre, valamint védőfelszereléseket, tisztítószereket vásárolnának és lakosságarányosan elosztanák a települések között. Emellett külön alapot hoztak létre azok támogatására, akik elvesztették munkájukat és bérlakásban élnek.

Gyöngyös polgármestere, Hiesz György szerint az év közepétől, legkésőbb ősztől komoly gazdasági nehézségek várnak a Heves megyei településre. Becsléseik szerint például az iparűzésiadó-bevétel mintegy 750 millió forinttal lehet alacsonyabb a tervezettnél. Kitért arra, az önkormányzat gyorsteszteket rendelt az egészségügyben és szociális területen dolgozók szűrésére és további beszerzésekkel feltöltik védőmaszk-, kesztyű- és fertőtlenítőszer-készleteiket is. Szólt arról is, a következő napokra azt tervezi, hogy kötelezővé teszi kesztyű és maszk viselését az üzletekben, piacon és egyéb zárt közösségi terekben megfordulók számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!