Koronavírus - Mario Monti: a németek elutasító magatartása az Európai Központi Bank függetlenségét veszélyeztetheti

Koronavírus, 2020.04.02

Az észak-európai uniós tagországok, mindenekelőtt Németország és Hollandia "szemléletváltását" sürgette Mario Monti közgazdász, volt olasz kormányfő a nemzetközi sajtó képviselőinek, a többi között az MTI-nek csütörtökön adott interjúban, hangsúlyozva, hogy a gazdasági-pénzügyi szempontból "osztályelső" tagállamok szolidaritásból bukásra állnak a jelenlegi járványhelyzetben.

Mario Monti kijelentette, az új koronavírus-fertőzés egészségügyi veszélyhelyzetét kísérő gazdasági-pénzügyi válság ugyanazt a bizalomvesztést és szembenállást idézte elő az Európai Unió északi és déli országai között, melyet már 2011-ben is átéltek.

Az akkori és a mostani helyzet között azonban nagy a különbség - tette hozzá Monti kifejtve, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt Görögország saját hibás gazdaságpolitikája miatt szorult európai segítségre, amelyet nagyon kemény feltételekkel kapott meg. A 2011 és 2013 közötti olasz kormányfő az Angela Merkel német kancellárral "vívott harcra" emlékeztetett, hangoztatva, hogy akkor Olaszország volt az egyetlen déli tagállam, mely állami mentőcsomag nélkül, saját erőfeszítéssel tudott előrelépni.

"A járvány miatti jelenlegi válságért azonban senki sem bűnös, ezért a hozzáállásnak is másnak kell lennie" - mondta.

Az örökös szenátor Mario Monti szemléletváltást szorgalmazott minden fél részéről. "Dél-Európának meg kell értenie, hogy a szolidaritáshoz nincsen automatikus joga, és ez nem magától értetődő kötelesség más országok részéről. Az észak-európai államoknak pedig azt kell megérteniük, hogy a szolidaritás lehet, hogy költséges és nem szolgálja azonnal az adott ország érdekeit, de a segítségnyújtás teszi naggyá az államokat, és hosszú távon ez biztosítja önös érdekeik védelmét is" - vélekedett a volt miniszterelnök.

Kérdésre válaszolva azt mondta, lehet, hogy Hollandia a gazdasági-pénzügyi mutatók betartása terén első osztályú EU-tagállam, de ami az európai szellemiséget illeti, inkább másodosztályú. "A takarékosság mellett a történelmi pillanatot is fel kell ismerni" - jelentette ki Mario Monti arra emlékeztetve, hogy jelenleg Hollandiának is a szomszédos országok segítenek az intenzív osztályok betegeinek elhelyezésében.

A volt EU-biztos Monti szerint Németország is kockáztat, ha mindig mindenre folyamatosan nemet mond, mivel így a segítséget sürgetők számára az egyetlen eszköz az Európai Központi Bank (EKB) marad. "Ha pedig az EKB-ra nehezedik a piacok és a politika teljes nyomása, ez megváltoztathatja eddigi szerepét, és veszélyeztetheti függetlenségét, amely eddig elsősorban Berlinnek volt nagyon fontos" - jelentette ki Mario Monti.

Monti úgy látja, Olaszország is hibázik, ha kizárólag az úgynevezett közös adósságkibocsátáshoz, az úgynevezett koronakötvényekhez ragaszkodik, és nem nyitott más lehetőségre. Mario Monti a koronakötvények helyett az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásainak felhasználását szorgalmazta egészségügyi hitelrendszer kidolgozására.

Európai megoldásként az észak és dél közötti "kemény szembeszegülés" befejezését sürgette. Emlékeztetett, hogy egyre több német és holland szakértő, értelmiségi szorgalmazza ugyanezt, a többi között azzal az európai médiában közétett közös olasz-német felhívással, melyet Mario Monti is aláírt.

A 77 éves Mario Monti elmondta, hogy több mint egy hónapja nem mozdult ki lakásából az olaszországi gócpontként ismert Lombardiában. "Leginkább az hiányzik, hogy másokkal találkozzak és beszélgessek" - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!