Koronavírus - Megegyezéssel ért véget a szociális munkások sztrájkja Izraelben

Koronavírus, 2020.07.22

Megegyezéssel zárult a szociális munkások 17 napja tartó sztrájkja Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.

A szociális munkások szervezete "történelminek" nevezte a pénzügyminisztériummal kötött megállapodást, amelynek értelmében két lépésben javítják az ágazat bérezését.

Ezenkívül minden szociális munkás két részletben, augusztusban és jövő januárban 9-11 ezer sékeles (mintegy egymillió forint) külön "koronajuttatásban" részesül, és előirányoznak a költségvetésből évi 70 millió sékelt (közel 7 milliárd forint) a védelmükre és biztonságukra.

"Ahogy ígértük, senkit nem hagyunk az út szélén. Jelentős lépésekben állapodtunk meg, amelyek megváltoztatják a szociális munkások státuszát, és lehetővé teszik számukra a megfelelő feltételek melletti munkavégzést" - mondta Jiszrael Kac pénzügyminiszter a megállapodás aláírása után.

A szociális munkások azért indítottak sztrájkot, hogy az illetékes hatóságok javítsanak foglalkoztatási körülményeiken, és megakadályozzák az izraeli jóléti szolgáltatások összeomlását.

Panaszuk szerint alacsony bérezésük, a kezelésükre bízott ügyek nagy száma és az éjjel-nappal végzett munka terhei "elviselhetetlenek" voltak már a koronajárvány-korszak előtt is, és a járvány miatt még jelentősen nőttek is.

Izraelben júliusban jelent meg a koronavírus-járvány súlyosabb, második hulláma, amely elsősorban a fiatalok körében terjed, ezért viszonylag kevés súlyos betegséget okozott.

A kilencmilliós országban kedden 30 ezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma. Szerda reggel az egészségügyi minisztérium adatai szerint a súlyos betegek száma 256 volt, 77-en vannak lélegeztetőgépen, 425-en vesztették életüket a Covid-19-betegség szövődményei következtében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!