Koronavírus - Meghaladta az egymilliárdot Kínában a teljes körűen beoltottak száma

Koronavírus, 2021.09.17

Meghaladta az egymilliárdot azoknak a száma Kínában, akik megkapták a Covid 19-cel szembeni teljes védettséghez előírt védőoltások szükséges mennyiségű dózisát - adta hírül internetes kiadásában pénteken a China Daily című kínai lap.

A lap a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlésére hivatkozva azt írta, hogy Kínában a teljes körűen beoltottak közül több mint 95 millióan a 12 és 17 év közötti korosztályba tartoznak, további mintegy 200 millió beoltott pedig hatvan év fölötti. Az országban eddig több mint 2,16 milliárd adag, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosság körében.

Az egészségügyi hatóság egyik tisztségviselője szerint ezzel az 1,4 milliárd lakosú Kína világszerte első helyen áll a beadott védőoltások, valamint a beoltott emberek számát tekintve, és vezet a teljes népességre vetített oltási arány tekintetében is.

A China Daily mindazonáltal a kínai járványügyi központ egyik vezető szakértőjét idézve rámutatott: a kelet-kínai Fucsien tartomány egyes városaiban jelenleg terjedő delta vírusvariáns fokozott fertőzőképessége, valamint egyes vakcinák védőképességének gyengülése "új kihívásokat állított a nyájimmunitás elérése felé vezető úton". A szakértő mindenkit arra biztatott, hogy mielőbb vegye fel a védőoltást, továbbá szorgalmazta az oltási kampány kiterjesztését a 12 éven aluli korosztályra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!