Koronavírus - Merkely: sokat segítettek a járvány "nulladik percében" meghozott kormányzati intézkedések

Koronavírus, 2020.07.02

A "nulladik percben" meghozott kormányzati intézkedések sokat segítettek abban, hogy Magyarországon nagyon lapos volt a koronavírus-járvány görbéje - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Emlékeztetett, március 11-én jelentették be az első komolyabb korlátozó intézkedést, amikor az egyetemeket is bezárták. Ekkor 16 pozitív esetről tudtak, amelyből tíz külföldről behurcolt koronavírus-fertőzés volt.

"Tehát a nulladik percben indultak a korlátozó intézkedések, és ez az igen korai intézkedés vezetett oda, hogy Magyarországon egy nagyon lapos járvány zajlott le" - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy mikor végeznek megint országos tesztelést, azt válaszolta, hogy amikor arra szükség lesz.

Európában még mindig nem nyugodott le a járvány, és Magyarországot körbeveszik olyan államok, ahol folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma - mondta Merkely Béla.

Hozzátette, nem tudni, hogy volt-e ezekben az országokban olyan átfogó vizsgálat az újranyitás előtt, mint Magyarországon, így nem ismert az sem, mennyi fertőzött volt abban a pillanatban.

"Én azt gondolom, hogy szeptember vége, október eleje lesz az az időpont, amikor a számok úgy emelkedhetnek meg, hogy már érdemes azon gondolkodni, milyen rendelkezést, mérsékelt korlátozó intézkedéseket vezessenek be" - fogalmazott Merkely Béla, hozzátéve, hogy második hullám mindenképpen lesz, és jelenleg azon dolgoznak, hogy az ne a nyáron következzen be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!