Koronavírus - Migrációkutató Intézet: életüket kockáztatják az alagutakban az illegális bevándorlók

Koronavírus, 2020.07.28

Az alagutak szerkezetéből adódóan az illegális bevándorlók felvállalják annak a kockázatát, hogy talán nem jutnak át a járatokon - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.

Janik Szabolcs a magyar határzár közelében talált újabb alagúttal kapcsolatban közölte, ez a negyedik alagút, amelyet az elmúlt időszakban találtak. Hozzátette: a híradásokból arra lehet következtetni, hogy a legutóbb felfedezett járatot félkész állapotban, még használatba helyezés előtt találták meg a járőrök.

Ismételten egyre több illegális bevándorló érkezik - hangsúlyozta Janik Szabolcs, emlékeztetve, hogy márciusban és áprilisban a koronavírushoz köthetően komolyan "beszakadt" az Európába érkező illegális bevándorlók száma főképpen azért, mert az európai országok lezárták határaikat.

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) statisztikái átrendeződést mutatnak az érkezők állampolgárságát illetően is - mondta, megjegyezve, hogy az adatok szerint az eddigieknél több észak-afrikai érkezik Olaszországba és Spanyolországba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!