Koronavírus - Nem emelkedett a koraszülések és halvaszületések aránya a járvány első évében Kanadában

Koronavírus, 2021.08.03

Nem emelkedett a koraszülések és halvaszületések aránya a koronavírus-járvány első évében - állapították meg kanadai szakemberek, akik a Canadian Medical Association Journal (CMAJ) című orvosi folyóiratban publikálták eredményeiket.

Fertőzés, gyulladás, stressz, betegséggel vagy terhességgel összefüggő rendellenesség, genetikai hajlam és környezeti tényezők is közrejátszhatnak a halvaszületésben vagy koraszülésben, ugyanakkor sok esetben az ok rejtve marad - olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.

A koronavírus-járvány idején megjelent néhány jelentés, amely szerint egyes országokban, például Hollandiában, Írországban és az Egyesült Államokban csökkent a koraszületések aránya, míg többek között az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Indiában megemelkedett a halvaszületések és változott a koraszülések aránya. Ezeknek a tanulmányoknak a zöme azonban méretét tekintve kicsi volt.

Kanadai kutatók most 18 évet felölelve vizsgálták az ontariói születéseket - több mint 2,4 milliót -, és összevetették a járvány előtti (2002-2019) és a járvány alatti időszak (2020. január-december) mutatóit.

"Nem találtunk szokatlan változásokat a koraszülések vagy halvaszületések arányszámaiban a járvány alatt, ami megnyugtató" - mondta Prakesh Shah, a kanadai Sinai Egészségügyi Rendszer vezető gyermekorvosa, a Torontói Egyetem professzora.

A járványügyi intézkedések és az azokhoz való alkalmazkodás eltérően befolyásolhatja a koraszülések arányait különböző környezeti feltételek között. A kutatók ezért megvizsgálták a születéseket az olyan közegészségügyi intézményekben, ahol magasabb volt a SARS-CoV-2-vel fertőzöttek aránya, valamint összevetették a városi és vidéki, illetve az eltérő átlagjövedelemű emberek lakta környékek mutatóit is.

"Egyes területeken és bizonyos emberek esetében a korlátozások előnyt jelenthetnek, míg más körülmények között vagy mások számára az intézkedések pont ellentétesen hathatnak" - jegyezte meg a szakember.

Jelenleg nemzetközi tanulmányok készülnek annak jobb megértéséért, hogy a Covid-19 milyen hatással van a várandósságra és a születésekre világszerte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!