Koronavírus - Osztrák egészségügyi miniszter: minden erővel meg kell akadályozni a vírus további terjedését

Koronavírus, 2020.07.13

Minden erővel meg kell akadályozni a koronavírus további terjedését Ausztriában - jelentette ki Rudolf Anschober egészségügyi miniszter hétfőn Bécsben. A tárcavezető ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a világjárvány még nem érte el a tetőpontját.

Anschober egyben arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy otthon és a nyaralás során is legyenek óvatosak, körültekintőek. Hangsúlyozta: számítani lehetett arra, hogy az újranyitásokat követően regionálisan ismét megnő a fertőzöttek száma. Arról is szót ejtett, hogy őszig a tervek szerint több mint egymillió koronavírustesztet végeznek el. A tesztet a későbbiekben azok számára is hozzáférhetővé teszik, akiknek nincsenek tüneteik, illetve enyhe tüneteket éreznek - tette hozzá.

Ausztriában eddig 18 948 ember koronavírustesztje lett pozitív. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe 708-an haltak bele, 17 ezren időközben meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1240. Közülük 82-en szorulnak kórházi ápolásra, nyolc betegnek az állapota olyan súlyos, hogy az intenzív osztályon kezelik őket.

Míg szombattól vasárnapig 114-en kapták meg a vírust, hétfőn az előző nap óta 51 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Továbbra is Felső-Ausztriában (25) és Bécsben (19) található a legtöbb új fertőzött.

A karintiai Veldenben tízezer szájmaszkot osztottak szét az emberek között, azt követően, hogy pénteken néhány üdülőhelyen este 9 óra és hajnal 2 óra között ismét bevezették a szájmaszkviselési kötelezettséget. Ferdinand Vouk polgármester kijelentette: az egészség fontosabb az üzletnél, és az üdülőhelyet szájmaszkban is lehet élvezni - tette hozzá. Néhány nyugdíjas, illetve turista ugyanakkor megfeledkezett a szájmaszkról, néhány vendéglátós pedig nem tartotta be a kijárási tilalmat; a hatóságok tíz esetben szabtak ki büntetést. Klagenfurt piacain a látogatók 60 százaléka nem tartotta be a szombaton ismét bevezetett szájmaszkviselési kötelezettséget. Peter Kaiser, Karintia tartományi vezetője is házi karanténban van: bár két koronavírustesztje is negatív lett, a tervek szerint további vizsgálatokat is végeznek még rajta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!