Koronavírus - Romániában egy hét után először haladta meg a kétszázat az újonnan igazolt fertőzések száma

Koronavírus, 2020.05.24

Romániában egy hét után először haladta meg vasárnap a kétszázat az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma, amit a média az óvintézkedések május 15-e utáni lazításával hozott összefüggésbe.

Az utóbbi 24 órában 213 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 vírust, ami csaknem 30 százalékkal haladja meg a napi megbetegedések utóbbi héten regisztrált átlagát.

Romániában az eddigi 18 ezer 70 igazoltan koronavírus-fertőzött közül 1179-en haltak meg, 11 ezer 399-et gyógyultnak nyilvánítottak. Az országban április 29-én tetőzött a járvány több mint 7700 nyilvántartott aktív esettel. Számuk azóta 5500 alá csökkent.

A Digi 24 hírtelevízió felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli állapot feloldása utáni első fertőző gócok egészségügyi intézményekben jelentek meg: a dél-romániai Olt megyében a mentőszolgálat 18 ápolójának koronavírustesztje bizonyult pozitívnak, a moldvai Jászvásár (Iasi) két kórházában 19 alkalmazottnál és 13 páciensnél mutatták ki a fertőzést a napokban. Az erdélyi Szászsebes (Sebes) városi kórházában hat alkalmazott fertőződött meg.

A járvány újraéledésének kockázataként tekintenek Romániában arra is, hogy az utóbbi tíz napban a külföldön élő román állampolgárok újabb hulláma indult haza. Romániában a május 14-én véget ért rendkívüli állapotot veszélyhelyzet váltotta fel: azóta nem hatósági karanténba, hanem csak otthoni elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. Az utóbbi héten 46 ezerrel nőtt - és így ismét 60 ezer fölé emelkedett - Romániában azok száma, akik otthonukban várják, hogy leteljen a betegség lappangási ideje.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!