Koronavírus - Spanyolországban más országokhoz képest magas a fertőzött egészségügyi dolgozók száma

Koronavírus, 2020.03.27

    Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:

Madrid, 2020. március 27., péntek (MTI) - Spanyolországban más országokhoz képest magas a koronavírussal diagnosztizált egészségügyi dolgozók száma, akik közül eddig több mint 9400-en fertőződtek meg - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi online sajtótájékoztatóján pénteken.

A járványügyi szakember úgy fogalmazott, hogy "komoly aggodalomra ad okot" a szakszemélyzet megfertőződése, akiknek aránya 14,7 százalék az összes kimutatott esethez képest.

Tájékoztatása szerint a dél-európai országban eddig 64 ezer fertőzést szűrtek ki, egyetlen nap alatt 7800 újat igazoltak a vizsgálatok.

Ennél azonban valószínűleg jóval több fertőzött lehet az országban, mivel vannak, akiknél nem okoz tüneteket a koronavírus, a nagyon enyhe tünetekkel rendelkezőket pedig nem tesztelik, és így nem kerülnek be a statisztikába - tette hozzá.

Mint mondta, a halálos áldozatok száma meghaladta a 4800-at, 769-en az elmúlt 24 órában hunytak el. Több mint 9300-an pedig már legyőzték a fertőzést, a gyógyultak száma mintegy 2300-zal növekedett az elmúlt egy napban.

A belügyminisztérium információi szerint a rendőrök és csendőrök közül mintegy 700-an kapták el a koronavírust, a hadsereg 170 fertőzöttről adott tájékoztatást.

A 13 napja tartó szükségállapottal járó korlátozások megszegése miatt 80 embert vettek őrizetbe egy nap alatt, és csaknem 11 ezer bírságot szabtak ki a hatóságok.

A rendőrség figyelmeztetett: a hétvégén megerősítik a közúti ellenőrzést, és azok, akik például a nyaralójukba vagy hétvégi házukba utaznak, büntetésre számíthatnak, mivel a lakóhelyet csak munkába járás, bevásárlás, orvosi vizsgálat és kutyasétáltatás miatt lehet elhagyni.

A közlekedési minisztérium arról számolt be, hogy a korlátozások miatt a közutakon a szokásoshoz képest 33 százalékos a forgalom. A távolsági buszok kihasználtsága 3,5 százalék, az elővárosi vonatoké 10 százalék, a többi vasútvonalon pedig 5 százalék.

A tárca azt is közölte: a Renfe spanyol vasúttársaság az egészségügyi dolgozók számára ingyenessé teszi a közlekedést a járvány idején.

Yolanda Díaz, munkaügyi miniszter a kabinet ülését követően bejelentette: elbocsátási tilalmat rendelnek el, amíg tart a járvány, vagyis sem vis maior helyzetre, sem gazdasági vagy termelési okokra hivatkozva sem lehet felmondani az alkalmazottaknak.

Felidézte: a kormány azért, hogy elkerülje a tömeges elbocsátásokat, megváltoztatta az úgynevezett ideiglenes foglalkoztatási szabályozás (ERTE) feltételrendszerét, így a nehéz helyzetbe került vállalatok átmenetileg szüneteltethetik dolgozóik munkaviszonyát, akik viszont akkor is jogosultak lesznek a munkanélküli ellátásra, ha egyébként a feltételeknek nem felelnek meg.

A koronavírus-járvány miatt eddig 210 ezer vállalkozás kezdeményezte az ideiglenes munkanélküliségi ellátást dolgozói egy részének, köztük például az Iberia légitársaság is. Az átmenetileg munkanélkülivé váltak száma meghaladja az egymilliót.

A tárcavezető hangsúlyozta: felülvizsgálják, hogy a cégek jogosan vették-e igénybe ezt a lehetőséget, és amennyiben szabálytalanságra, visszaélés bukkannak, a vállalatoknak vissza kell fizetnük az így megspórolt pénzt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!