Koronavírus - Új tanácsadói testületet hozott létre a szlovén kormány

Koronavírus, 2022.06.28

Megalakult a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) új, Covid-19 tanácsadói testülete - közölte kedden Danijel Besic Loredan egészségügyi miniszter.

A tárcavezető kiemelte: bár a járvány kezelését szakértők vették át, ennek ellenére a kormány teljes felelősséget vállal a meghozott intézkedésekért.

Hozzátette: a csoportot - amely egészségügyi szakemberekből, antropológusból, kommunikációs szakértőből, matematikusból és egészségügyi mérnökből áll - Mario Fafangel, a NIJZ fertőző betegségekkel foglalkozó igazgatója vezeti.

A testület júliusban ülésezik először, és augusztusban terjeszti elő stratégiai irányelveit.

Fafangel elmondta: három forgatókönyv szerint fogalmazzák meg ajánlásaikat.

Az első azokat a már meglévő ajánlásokat tartalmazza, mint az oltás, a karantén vagy a védőmaszkok használata. Ez akkor lép érvénybe, ha az alacsonyabb kockázatot jelentő omikron alvariánsok tovább terjednek. A második forgatókönyvet akkor alkalmazzák, ha veszélyesebb változat kezd el terjedni. Ebben az esetben a testület szigorúbb intézkedéseket javasol majd. A harmadik forgatókönyv súlyos járványügyi romlás esetén lép érvénybe - hangsúlyozta.

Szlovéniában még május végén feloldották a koronavírus-járvány megfékezésére hozott összes fennmaradt korlátozást, valamint Janez Jansa leköszönő miniszterelnök kormánya feloszlatta egyben a járvánnyal foglalkozó, Mateja Logar vezette szakcsoportját is.

Szlovéniában jelenleg emelkedik a napi új esetek száma a vírus BA.4 és BA.5 alváltozatainak gyors terjedése miatt, de egyelőre a kórházak helyzete stabil, és az egészségügyi hatóságok szerint a helyzet nem riasztó.

Az elmúlt 24 órában 1222 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, két hónapja a legtöbbet. Ez 44 százalékos emelkedés a múlt héthez képest. Kórházban 30 beteget ápolnak, közülük nyolcan vannak intenzív osztályon. A valamivel több, mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 265 743-an kaptak védőoltást, közülük 1 222 139-en mindkét adagot felvették.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!