A brit légierő négy vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába

Külföld, 2018.04.27

A brit légierő négy vadászgépének és az ezeket kiszolgáló 160 katonának a fogadtatására rendeztek ünnepi seregszemlét pénteken Romániában, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszponton.

A Royal Air Force (RAF) Eurofighter Typhoon típusú brit harci repülőgépei május elsejétől kezdik meg - a román légierő MiG-21 LanceR-jeivel közösen végzett - augusztus 31. tartó járőrszolgálatukat a NATO keleti szárnyának légterében.

A román védelmi minisztérium közleménye szerint a NATO-parancsnokság alatt lebonyolított, megerősített járőrszolgálat az észak-atlanti szövetség légterének sértetlenségét hivatott biztosítani, másfelől a reakció- és elrettentő képességet is növeli, erősíti a román és brit légierő együttműködését.

"A légi járőrszolgálat napi 24 órás folyamatos készenlétet jelent. Ha megjelenik egy azonosíthatatlan célpont, a vadászgépeknek negyedórán belül felfegyverezve a levegőben kell lenniük. Tudomásom szerint ezek a Typhoonok iraki és szíriai küldetésekben is részt vettek, és nagyszerű pilóták repülnek velük" mondta az ünnepségen jelen lévő újságíróknak Daniel Moise román rajparancsnok.

Romániában a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta egymást érik a nemzetközi hadgyakorlatok. Három éve integrációs egységet (NFIU) avattak Bukarestben a NATO gyorsreagálású erői számára, két éve megalakult Romániában az észak-atlanti szövetség új, délkeleti nemzetközi hadosztály-parancsnoksága, a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemei.

Az Oroszországtól tartó tagállamok kezdeményezésére a NATO legutóbbi, varsói csúcsértekezlete a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: a tagországok - a Lengyelországba és a balti államokba telepítendő zászlóaljak mellett - Romániába is előirányoztak egy nemzetközi dandárt.

A román Konstanca kikötőváros civil légiforgalmát is kiszolgáló Mihail Kogalniceanu repülőtéren megszokott a NATO-tagországok katonáinak jelenléte. A támaszpont szolgált egyebek mellett tranzitközpontként az utóbbi években Afganisztánból kivont, hazafele tartó több ezer amerikai katona számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!