A demokraták konvenciójának nézettsége jelentősen csökkent a négy évvel korábbihoz képest

Külföld, 2020.08.19

Az amerikai Demokrata Párt konvenciójának nézettsége jelentősen csökkent a négy évvel ezelőttihez képest - közölte a Nielsen médiakutató intézet a felmérése alapján kedden.

A demokraták elnökjelölt-állító konvenciója első napjának fejleményeit a hat nagy, országos televíziós csatorna élőben sugározta hétfőn este. A két közszolgálati csatorna, a PBS és a C-SPAN pedig interneten közvetítette.

A Nielsen szerint 19,7 millió amerikai volt kíváncsi a mintegy kétórás rendezvényre, míg 2016-ban 26 millióan nézték a konvenció első napjának fejleményeit.

A legtöbben az MSNBC és a CNN csatornára kapcsoltak: az MSNBC-nek 5,1 millió, a CNN hírtelevíziónak pedig 4,78 millió nézője volt. A legkevésbé a republikánusokhoz közel álló Fox televízió közönségét érdekelték a demokraták pártrendezvényén elhangzott beszédek és rövid filmösszeállítások: 2,1 milliónyian követték az adást, s ez a szám kisebb, mint amekkora publikum a televízió egyik sztárjának, Laura Ingrahamnek a napi esti műsorát követi.

A hétfő esti közvetítés iránt valójában akkor élénkült meg az érdeklődés, amikor Bernie Sanders vermonti független szenátor és Michelle Obama korábbi first lady mondta el a beszédét.

A televíziók műsorvezetői Michelle Obama záróbeszéde után meghívott vendégeikkel értékelték az elhangzottakat, illetve latolgatták a demokraták esélyeit a novemberi választásokon. Ekkor általában csökkent a műsorok nézettsége.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!