A Katolikus Karitász több mint háromszáz magyar gyermek iskolakezdését segíti Kárpátalján

Külföld, 2019.08.28

Több mint háromszáz magyar gyermek iskolakezdését támogatja idén táskákkal és tanszerekkel Kárpátalja 13 településén a Katolikus Karitász, amely 36 kisdiáknak adott át ünnepélyes keretek közt iskolatáskákat és taneszközöket szerdán Kőrösmezőn.

A Kárpátalja legtávolabbi, magyarok által is lakott hegyvidéki településének magyar iskolájában és óvodájában tartott átadási ünnepséget követően Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a segélyszervezet idén is kiterjesztette Kárpátalja magyarlakta településeire a Legyen öröm az iskolakezdés a határontúli magyar kisgyermekek számára is! elnevezésű programját, hogy elsősorban azokon a családokon segítsen, amelyekben a súlyos ukrajnai gazdasági és szociális helyzet miatt nagy gondot jelent a gyermekek beiskolázása.

"Több mint 300 gyermeknek hoztunk iskolatáskákat, tanfelszereléseket, amelyeket 13 településre juttattunk el a kárpátaljai Karitász szervezet segítségével" - tette hozzá, megjegyezve, hogy a helyi Karitász szervezet és az érintett iskolák pedagógusainak vannak pontos információi arról, kiknek van legnagyobb szükségük a támogatásra. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly 370 kisdiák iskolakezdését támogatták 11 kárpátaljai szórványtelepülésen.

Az országos igazgató jelezte, az iskolakezdést támogató segélyakció részeként Kőrösmezőn 36 kisdiák vehetett át táskákat és taneszközöket a Katolikus Karitásztól. Elmondása szerint az adományok az augusztus 1-jén meghirdetett Legyen öröm az iskolakezdés! segélyakció során és a 1356 adományvonalra érkezett hívásoknak köszönhetően gyűltek össze.

Écsy Gábor elmondta, hogy a Katolikus Karitász iskolakezdést segítő akciója szeptember 15-ig tart.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!