A kínai rendőrség nyilvánosságra hozta a brit konzulátus volt alkalmazottjának vallomásáról készült felvételt

Külföld, 2019.11.22

A dél-kínai Sencsen város rendőrsége nyilvánosságra hozta a hongkongi brit konzulátus korábbi alkalmazottjának vallomásáról készült videót, miután a férfi azt állította, hogy kínozta a fogdában a kínai titkosrendőrség - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán pénteken megjelent cikkben.

A felvételt, amelyen a hongkongi származású, 29 éves Simon Cheng elmondja, hogy szégyelli tettét, valamint eltökélt, hogy helyes útra térjen, és ne kövesse el még egyszer ugyanazt a hibát, a Kínai Kommunista Párt szócsövének tartott Zsenmin Zsipao című lap Weibo mikroblogján tették közzé csütörtökön.

A rendőrség emellett nyilvánosságra hozott egy másik felvételt is, amelyen Cheng egy sencseni szórakozóhelyen látható, majd később egy nő társaságában bemegy egy szobába. A videóval együtt közzétett jelentés szerint a férfi július végétől kezdve két hét leforgása alatt három alkalommal járt a felvételen szereplő szórakozóhelyen, és ez idő alatt prostituáltak szolgáltatásait vette igénybe. A jelentésben leszögezik: "a rendőrség a törvénynek megfelelően folytatta le a nyomozást és a kihallgatást, és nem alkalmazott kínzást a bizonyítékok begyűjtéséhez".

Simon Chenget augusztus elején helyezték 15 napig tartó közigazgatási elzárás alá a hatályos kínai törvények megsértése miatt a kínai közigazgatási határon, amikor egynapos üzleti útjáról tért volna vissza Hongkongba. A férfi szerdán a Facebookon közzétett közleményében azt állította, hogy a kínai fogdában fizikai és mentális eszközökkel kínozták, információkat próbáltak belőle kicsikarni a hongkongi kormányellenes tüntetések aktivistáiról, valamint Nagy-Britannia vélt szerepvállalásáról a demonstrációkban. Internetes bejegyzésében továbbá hangsúlyozta: semmi megbánhatót nem tett.

A vallomásáról közzétett felvételen nem esik szó prostitúcióról. Szerdán a BBC brit televíziónak adott interjújában azonban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy fizetett-e szexuális együttlétért sencseni látogatásai során.

Dominic Raab brit külügyminiszter szerdán bekérette a Nagy-Britanniában állomásozó kínai nagykövetet, hogy kifejezze a brit kormány felháborodását, és az eset kivizsgálását, valamint a felelősök elszámoltatását követelje.

Simon Cheng, aki kereskedelmi és befektetési tisztviselőként a brit konzulátus skót nemzetközi fejlesztési osztályán dolgozott, internetes közleményében azt is állította, hogy a konzulátus kérésére adta be a felmondását novemberben. Az SCMP forrásai szerint azonban valójában szabad akaratából távozott a posztjáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!