A megszállt területekkel foglalkozó ukrán tárca helyettes vezetője szerint ki kell utasítani a beregszászi magyar konzult

Külföld, 2018.09.23

A megszállt területekkel foglalkozó ukrán tárca helyettes vezetője szerint ki kell utasítania Ukrajnának a beregszászi magyar konzult az "útlevélbotrány" után.

Heorhij Tuka - aki 2015 és 2016 között Luhanszk megyei kormányzó volt - vasárnap a Facebookon közzétett bejegyzésében emellett azt állította, hogy már hónapokkal korábban figyelmeztetett a kárpátaljai "kúszó szeparatizmusra". Tuka irányításával jött létre 2014-ben az a Mirotvorec (Béketeremtő) nevű ukrajnai internetes portál, amely szombaton adatbázisában nyilvánosságra hozta öt olyan kárpátaljai nevét és személyes adatait, akik a magyar állampolgárság megszerzésével a portált működtető ukrán nacionalista szervezet szerint törvénysértést követtek el.

A miniszterhelyettes bejegyzésében nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy Kijev még hezitál a magyar konzul kiutasítását illetően. "A diplomata durván megsértette a viselkedési normákat, amiért meg kell büntetni. Elég volt a magyar vezetéssel való játszadozásból, amely lábbal tiporja Ukrajna törvényeit. A törvény megsértésének tudatában a magyar vezetés nem kért bocsánatot, nem tett javaslatot a kölcsönös megértés keresésére. A magyar vezetés gyakorlatilag zsarolni kezdte Ukrajnát. A zsaroló cselekedeteire adott reakciónak egyértelműnek kell lennie. Az Ukrajna területén működő valamennyi diplomáciai intézménynek be kell tartania az ukrán jogszabályokat" - szögezte le a miniszterhelyettes.

Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán közzétett egy rejtett kamerával készült videófelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek, és magyar útlevelet kapnak a beregszászi magyar konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter még aznap közölte, hogy nem zárja ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását. Péntek este egy rádióinterjúban ezt azzal egészítette ki, hogy Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!