A német AfD elnöksége önfeloszlatásra szólította fel a párt alkotmányvédelmi megfigyelés alá vont platformját

Külföld, 2020.03.23

Önmaga feloszlatására szólította fel a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) szövetségi elnöksége a párt szélsőséges törekvések miatt alkotmányvédelmi megfigyelés alá vont platformját. Hétfői német sajtójelentések szerint egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy a Szárny (Flügel) elnevezésű csoportosulás végrehajtaná az elnökségi határozatot.

A hét végén ugyan megjelent egy közlemény, amelyben arról tájékoztattak, hogy a párt érdekében "nehéz szívvel" az "értékközösség" feloszlatása mellett döntöttek, ezt azonban a közzététel után röviddel törölték a platform Facebook-oldaláról, és azt írták, hogy nem felelnek meg a valóságnak a feloszlatásról szóló "sajtójelentések" - áll a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság összeállításában.

Hozzátették: a Szárny szellemi atyjaként számon tartott könyvkiadó vállalkozó, Götz Kubitschek ugyancsak a hét végén közzétett a honlapján egy interjút a platform vezetőjével, Björn Höcke Türingia tartományi törvényhozási (Landtag) frakcióvezetővel, amelyben a politikus nem szól a csoportosulás esetleges feloszlatásáról.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) március 12-én közölte, hogy megfigyelés alá vették a Szárnyat, mert a 2019 elején elkezdett előzetes elemzések kimutatták, hogy az AfD politikájára jelentős befolyással bíró, mintegy hatezer tagot összefogó szerveződés szélsőjobboldali, és törekvései Németország "szabadságon alapuló, demokratikus berendezkedése" ellen irányulnak.

A BfV döntése azt jelenti, hogy titkosszolgálati eszközökkel, például telefonok lehallgatásával és beépített emberekkel követhetik nyomon az AfD platformjának további tevékenységét. A szövetségi parlamentben (Bundestag) képviselettel rendelkező pártok körében ilyen még nem fordult elő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!