A német kereszténydemokraták elutasítják a szociáldemokratákkal kötött koalíciós szerződés újratárgyalását

Külföld, 2019.12.01

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusai elutasítják a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződés újratárgyalását, és a kormányzati munka folytatását sürgetik partnerüktől.

Vezető CDU-s politikusok a hét végén nyilatkoztak az SPD-hez fűződő viszonyról azzal kapcsolatban, hogy a szociáldemokraták elnökjelölő pártszavazásán a kormányzás folytatását megkérdőjelező politikusok nyertek.

A szavazás nem változtat a koalíció helyzetén, a legfontosabb továbbra is a "jó kormányzás", ennek alapja pedig a változatlanul érvényes koalíciós szerződés - szögezte le Paul Ziemiak, a CDU főtitkára.

Hasonlóan nyilatkozott számos további CDU-s politikus is, és a harmadik kormánypárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) - a CDU testvérpártjának - főtitkára, Markus Blume, aki a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak kijelentette, hogy pártja szerint nem történt változás a kormányzati együttműködés alapját tekintve, hiszen a koalíciós szerződés továbbra is érvényes.

Az SPD pártszavazását Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminiszter és Saskia Esken szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő nyerte. Így őket választják majd meg társelnököknek a párt december 6-án kezdődő kongresszusán.

A Walter-Borjans/Esken duó az SPD balszárnyához és a CDU/CSU-val folytatott kormányzás kritikusaihoz tartozik, győzelmük bizonytalanná teszi a nagykoalíció jövőjét.

A pártszavazás eredményének szombati kihirdetése utáni első nyilatkozataikban elmondták, hogy nem kívánják azonnal kivezetni pártjukat a kormányból, de úgy látják, a kongresszuson alaposan át kell gondolni, hogy a szociáldemokraták milyen feltételek mellett vállalhatják a folytatást.

A jelenlegi kormány - Angela Merkel kancellár negyedik, és utolsó kormánya - 2018 elején alakult meg, megbízatása elvileg a törvényhozási ciklus végéig, 2021 őszéig tart.

A kormányzás folytatásának vagy befejezésének kérdése azért égető a német szociáldemokraták számára, mert 2002 óta nem nyertek országos szintű választást, és az azóta a CDU/CSU kisebbik partnereként kormányon eltöltött évek - a 2005-2009-es, a 2013-2017-es és a 2017 őszi Bundestag-választással kezdődött ciklus - még inkább megtépázták választói támogatottságukat.

Így az SPD, amely a 2002-es Bundestag-választáson még a szavazatok 38,5 százalékával végzett az első helyen, a legutóbbi felmérések szerint a szavazatok csupán 13-14 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!