A Nixon elleni eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi a mostani meghallgatás-sorozatot

Külföld, 2019.11.18

Az 1974-ben lemondott Richard Nixon amerikai elnök ellen folytatott alkotmányos felmentési eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi házelnök az amerikai képviselőház három bizottságában most folytatott meghallgatás-sorozatot.

A demokrata párti házelnök vasárnap a CBS televízió szokásos heti politikai vitaműsorának nyilatkozva azt is nyomatékosan kiemelte, hogy Richard Nixon az ország érdekeit szem előtt tartva még az eljárás előtt lemondott.

Pelosi már a múlt héten is példálódzott újságíróknak Nixonnal. Azt mondta, hogy amit Nixon tett, eltörpül mindazon tények sora és nyomásgyakorlás mellett, ami a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti, vitatott júliusi telefonbeszélgetés miatt megindított vizsgálatokból kibontakozik.

Emlékezetes, hogy Richard Nixont, az ország 37. elnökét 1972-ben újraválasztották, de a kampány során tetten értek egy ötfős betörőcsoportot, amely éjszaka behatolt az ellenzéki Demokrata Párt választási központjába. Vizsgálóbizottságot hoztak létre az ügyben, és 1972 februárjában formálisan is megindították az elnök leváltásához vezető eljárást. Nixon még a procedúra vége előtt lemondott.

Nancy Pelosi a CBS műsorában ismételten felidézte a Nixon-epizódot, majd úgy fogalmazott: "Nixon legalább annyira szem előtt tartotta az ország érdekeit, hogy beismerje, ez tovább nem volt folytatható".

A műsorban a házelnök nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy a demokrata többségű képviselőház esetleg nem zárja le az év végéig a meghallgatásokat, hanem ezek jövőre is folytatódnak majd.

"Fogalmam sincs róla" - válaszolt, amikor a szerkesztő-műsorvezető kifejezetten rákérdezett erre. Elemzők ezt úgy értékelték, hogy a demokraták a 2020-as választási kampány idején is ezzel kívánnak foglalkozni.

Pelosi egyáltalán nem kívánt válaszolni arra, hogy a demokraták milyen vádakat akarnak majd megfogalmazni - ha egyáltalán meg akarnak fogalmazni vádakat - Donald Trump ellen.

Lapelemzők ezzel kapcsolatban emlékeztettek arra: mind Pelosi, mind vezető demokrata párti politikusok a nyilvánosság előtt eddig mindig elhárították annak megválaszolását, hogy mikor akarnák lezárni a meghallgatásokat. A Politico című lap magánbeszélgetéseket és meg nem nevezett forrásokat idézve úgy értesült: a demokraták december végéig be akarják fejezni a meghallgatásokat, hogy aztán a szenátusnak még legyen ideje foglalkozni az üggyel, mielőtt február 3-án Iowában megkezdődnek az előválasztások.

A republikánus politikusok közben csökkenteni igyekeznek a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közötti telefonbeszélgetésben elhangzottak jelentőségét.

Steve Scalise louisianai republikánus politikus vasárnap a Fox televízióban kijelentette: Ukrajna megkapta a katonai segély összegét. Scalise utalt arra is: ukrán tisztségviselők nyilvánosan közölték, egyáltalán nem érezték úgy, hogy Trump nyomást akart volna gyakorolni Kijevre annak érdekében, hogy a katonai segély folyósítása fejében indíttasson nyomozást Joe Biden korábbi alelnök, jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

"Soha nem indult vizsgálat Ukrajnában Bidenék ügyében" - ezt már Jim Jordan ohiói republikánus képviselő szögezte le, szintén a CBS televízióban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!