A román elnök kénytelen kihirdetni az általa kifogásolt igazságügyi reform első törvényét

Külföld, 2018.07.19

Klaus Iohannis román államfő bejelentette: kénytelen kihirdetni az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform első - az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó - törvényét, mert már kifogyott a jogszabály hatályba lépését hátráltató összes alkotmányos eszközből.

A jobboldali elnök csütörtöki sajtónyilatkozatában felszólította a bukaresti szociálliberális kormánykoalíciót, hogy a parlament őszi ülésszakán sürgősen javítsa ki az igazságügyi törvényeket a Velencei Bizottság ajánlásai alapján. Iohannis szerint Románia eltávolodna az európai értékektől, ha semmibe venné az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületének figyelmeztetését, miszerint a reformcsomag aláássa az ügyészi és bírói függetlenséget.

Iohannis rámutatott: Romániában másfél éve az igazságszolgáltatás a központi téma, ami pontosan jelzi, mi a legfontosabb a szociálliberális koalíciónak. Az elnök szerint a választásokon győztes pártok arra kaptak felhatalmazást, hogy Románia érdekét szolgálják, nem pedig arra, hogy az európai elveket és joggyakorlatot felrúgva módosítgassák a törvényeket, megmentendő pártvezetőjüket a börtöntől.

"Az utóbbi másfél évben az utcára kivonuló, és hangosan tiltakozó románok példás szerepvállalása, az ellenzék erőfeszítései és saját fellépésem révén sikerült megóvnunk az igazságszolgáltatást a legkárosabb beavatkozásoktól" - mondta Iohannis. Felidézte, hogy a reformcsomag mindhárom törvénye esetében több ízben emeltek alkotmányossági kifogást - négy esetben eredményesen - és valamennyit visszaküldte már megfontolásra a parlamentnek. Az elnök szerint azonban az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló 304/2004-es törvény módosítása esetében most már nincsenek eszközei, az alkotmány arra kötelezi, hogy kihirdesse a jogszabályt.

Ezzel a törvénnyel kapcsolatban a Velencei Bizottság a bírák és ügyészek szabad véleménynyilvánítását korlátozó cikkelyt kifogásolta, illetve azt javasolta Romániának, ne az ügyészség egy újonnan létrehozandó külön részlege vizsgálja az ügyészek és a bírák esetleges visszaéléseit, hanem szakosodott ügyészeket foglalkoztassanak erre a célra.

A Velencei Bizottság múlt héten tette közzé, 30 oldalas előzetes véleményét. A román igazságügyi törvénymódosításokról szóló, Iohannis által igényelt részletes jelentését a testület őszre ígérte.

A bukaresti kormánykoalíció egyebek mellett az ügyészségi visszaélésekre hivatkozva akarja átszervezni az igazságszolgáltatást, az ellenzéki pártok és az utcán tüntető civilek viszont azt mondják: a kormányoldal meg akarja félemlíteni és politikai pórázra akarja kötni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a börtöntől korrupt politikusait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!