A román oktatási miniszter leváltását kéri az RMDSZ

Külföld, 2018.09.21

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a bukaresti kormánykoalíciótól - jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Kelemen Hunor elmondta, az elmúlt hetekben Valentin Popa anélkül hozott a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket, hogy konzultált volna az RMDSZ-szel vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. Egyfelől a román nyelv elemi iskolai oktatásának a rendszerét forgatta fel egy kormányrendelettel, másfelől kezdeményezésére a kormány olyan határozatot fogadott el, amely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

"A miniszter személye iránti bizalom részünkről teljes egészében megszűnt. Azt kérjük, hogy váltsák le, mert nem látjuk garantálva, hogy a következő hetekben, hónapokban ezzel a miniszterrel hatékonyan, korrektül együtt tudunk dolgozni" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az MTI kérdésére, hogy bíznak-e még a miniszter leváltásának kérése után is abban, hogy a kormány érvényteleníti az elemi iskolai románnyelv-oktatásra vonatkozó korábbi rendeletét, Kelemen Hunor igennel válaszolt. Megjegyezte: reményei szerint a jövő heti kormányülésen ez megtörténik. Hozzátette, míg a kormány nem hatálytalanítja az 53 ezer gyermek és 3000 tanító helyzetét felforgató rendeletét, más kérdésekről nem nyitnak tárgyalásokat a koalícióval. Azt is elmondta: a hatálytalanításról nem a miniszterrel, hanem a kormánykoalíció vezetőivel egyeztek meg. "A miniszternek erről lehet személyes véleménye, de a tárca nem az ő személyes birtoka" - jelentette ki.

Az egyetemegyesítésre vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor úgy vélte, hogy még van esély a kedvező kifejletre. Elmondta, az egyetemegyesítést tényként kezelő kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Hozzátette: a MOGYE magyar tagozatának a vezetői arra készülnek, hogy az orvosi egyetem szenátusának vonatkozó határozatát és a kormányhatározatot is megtámadják a közigazgatási bíróságon. Kelemen Hunor az RMDSZ támogatását ígérte a MOGYE magyar tagozatának elhatározásához.

Beszámolt arról is, hogy a SZÁT október 13-ára Csíkszeredába hívta össze az RMDSZ kisparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsát (SZKT), s a tanácskozáson az EP-választásra való felkészülés, valamint a szövetség 2019 elején esedékes tisztújító kongresszusának előkészítése lesz a témája.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!