A román szenátus elfogadta a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó közigazgatási törvénykönyvet

Külföld, 2018.06.11

A kétkamarás román parlament szenátusa a szociálliberális kormánytöbbség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) voksaival elfogadta hétfőn a közigazgatási törvénykönyvet, amely egyebek mellett a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozza.

Hatályba lépéséhez a tervezetet a képviselőháznak is el kell még fogadnia.

Amennyiben az alsóház nem változtat a kisebbségeket érintő cikkeken, a településnevek mellett a közterületek elnevezéseit is fel kell majd tüntetni a kisebbségi nyelveken azokon a településeken, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát.

Az RMDSZ javaslatára az anyanyelvhasználati jogot kiterjesztik a prefektúrával (megyei kormánybiztosi hivatallal) való kommunikációra, és egységes anyanyelvű formanyomtatványok fogják segíteni a helyi és megyei önkormányzatokban az anyanyelvű ügyintézést.

A rosszindulatú értelmezések megakadályozása érdekében azt is belefoglalták a tervezetbe, hogy a helyi vagy megyei tanács akkor is dönthet a többnyelvű helységnévtáblák, utcanévtáblák kihelyezéséről, ha a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot.

A 230 oldalas, 650 törvénycikkből álló, a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és a közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódex tervezetét a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozói terjesztették be.

Áprilisban egy parlamenti különbizottság alakult a tervezet véglegesítésére: a testület csaknem 800 módosító indítványt fogadott el, és több mint 170-et elutasított.

A testület RMDSZ-es tagja, Cseke Attila szenátusi rámutatott: az RMDSZ azért támogatta a tervezet elfogadását, mert az a magyarság nyelvi jogainak bővítését és a decentralizációt célzó RMDSZ-javaslatokat is tartalmazza.

Az ellenzék bírálta a tervezetet, amely szerinte erősíti a közigazgatás "átpolitizálását", a politikai klientúraépítést, és kiszolgáltatja a hivatalokat a kormánypártoknak.

A közigazgatási törvénykönyvet 85 szavazattal 21 ellenében, 11 tartózkodás mellett fogadta el a bukaresti szenátus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!