A Székely Nemzeti Tanács szerint megváltozott eszközökkel, de folytatódik a székelyek nagy menetelése

Külföld, 2020.05.08

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint megváltozott eszközökkel, de folytatódik a székelyek nagy menetelése.

Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az SZNT elnöke, Izsák Balázs a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés csütörtökön éjfélkor lezárult aláírásgyűjtését hasonlította a 2013 októberében szervezett nagy meneteléshez, melynek során a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a szervezők becslése szerint 120 ezer ember alakított ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot.

Az SZNT elnöke köszönetet mondott minden aláírónak. Külön azoknak, akik a nyilvánosság előtt vagy éppen saját ismeretségi körükben másokat is erre ösztönöztek.

Az elnök külön köszönetet mondott az SZNT küldötteinek. Úgy vélte: a tanács minden eddigi munkája része ennek a sikernek. Megállapította: "A magyar társadalom egységes fellépése mögött, a Székely Nemzeti Tanács hitelessége áll". Hozzátette: ha székelyföldi közéletről van szó, a film-, a kép- vagy az írott anyag nem nélkülözhet jeleneteket a Székelyek Nagy Meneteléséből, a Székely Szabadság Napjából vagy a Székelyföld autonómiájának napján fellobbanó máglyák fényeiből.

Az SZNT elnöke kijelentette: a munka nem ért véget azzal, hogy sikerült összegyűjteni a több mint egymillió aláírást, az aláírások gyűjtése csak szünetel. "Bízunk a folytatásban, abban, hogy a kérésünkre érkezik egy méltányos döntés az Európai Uniótól, és ezt követően folytatni tudjuk a támogatások gyűjtését, hogy végül, a másik feltétel, a további négy uniós országból szükséges kvóta összegyűljön, és sikeressé tegyük a kezdeményezést" - fogalmazott az SZNT közleményét jegyző Izsák Balázs elnök.

A nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés célja arra ösztönözni az Európai Uniót, hogy kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Amint a kezdeményezést elindító SZNT elnöke, Izsák Balázs korábban fogalmazott: a polgári kezdeményezés egyebek között annak a megakadályozását tűzi ki célul, hogy az Európai Unió kohéziós forrásait a tagállamok az asszimilációs politikájukban használják fel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!