A szlovák államfő megvétózza a választási kampányról szóló törvény módosítását

Külföld, 2019.11.06

Nem írja alá és ezzel megvétózza Zuzana Caputová szlovák államfő a választási kampányról szóló törvénynek azt a módosítását, amely kiterjesztette a pártok támogatottságáról szóló felmérésekre vonatkozó moratórium idejét. Ezt az államfő maga jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján szerdán.

A szóban forgó jogszabály módosítását a napokban fogadta el a pozsonyi törvényhozás. A változás értelmében a választások napja előtt 50 nappal kezdődő időszakban már nem lehet nyilvánosságra hozni felméréseket a pártok támogatottságáról. Ez a megkötés eddig 14 napra szólt. Ha a törvény hatályba lép, először a 2020. február 29-re kitűzött parlamenti választáson alkalmazzák majd.

A főként ellenzéki pártok által, de néhány kormánypárti politikus részéről is bírált módosítás elfogadását azzal indokolták, hogy a felmérések túlzottan befolyásolják a választókat, és nemegyszer dezinformációkat terjesztenek. Tény, hogy több, az elmúlt években tartott szlovákiai választás előtt nyilvánosságra hozott párttámogatottsági felmérés számai jelentős eltéréseket mutattak a későbbi végeredményekhez képest, s ezt egyes elemzői vélemények szerint nem lehet csupán statisztikai hibákkal magyarázni.

Zuzana Caputová a vétót azzal indokolta, hogy véleménye szerint a jogszabály módosítása alkotmányos jogokat sért, köztük a szabad információterjesztés jogát.

Szlovákiában a hatályos szabályozás szerint az államfőnek inkább csak jelképes jogkörei vannak. Lehetősége van azonban a parlament által elfogadott törvények megvétózására. Ezzel a joggal a múltban többször is éltek a szlovák államfők, köztük Caputová elődje, Andrej Kiska is. Ezeket a vétókat azonban rendszerint áttörte a parlament.

Caputová ezzel összefüggésben már most jelezte, hogy amennyiben vétóját a parlament felülbírálja, az alkotmánybírósághoz fordul a választási kampányról szóló törvény módosítása miatt, és kérvényezni fogja a jogszabály hatályának felfüggesztését is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!