A szlovákiai Magyar Közösség Pártja szeptemberben dönt a köztársaságielnök-jelöltjéről

Külföld, 2018.06.23

A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) szeptember 29-én országos kongresszuson dönt a jövő évi szlovákiai köztársaságielnök-választás, valamint a párt elnökjelöltjének ügyében - olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet az MKP Országos Tanácsa fogadott el szombati ülésén Dunaszerdahelyen.

Az MKP Országos Elnöksége korábban úgy határozott, hogy köztársaságielnök-jelöltként Csáky Pál, Menyhárt József, Miklós László és Őry Péter nevét terjeszti az Országos Tanács elé, bízva abban, hogy felelős, az ország és a magyar közösség javát egyaránt szolgáló döntés születik. A várakozásokkal ellentétben az Országos Tanács jelöltügyben most nem hozott döntést, azt majd a kongresszus fogja meghozni.

A szeptemberi országos kongresszusra szintén Dunaszerdahelyen kerül sor - tájékoztatta Fiala Ilona, az MKP szóvivője az MTI-t.

Andrej Kiska, Szlovákia jelenlegi elnöke már bejelentette, hogy jövőre nem indul a megmérettetésen. A magyar-szlovák Most-Híd párt a közelmúltban úgy döntött, hogy elnökét, Bugár Bélát indítja a köztársaságielnök-választáson.

Az MKP Országos Tanácsának nyilatkozata emlékeztet: éppen 20 éve, 1998. június 21-én megalakult a Magyar Koalíció Pártja (2012-től Magyar Közösség Pártja), amely a rendszerváltást követően az első egységes magyar politikai érdekképviseleti szervezet. A párt tevékenységének is köszönhető, hogy Szlovákia ma az euroatlanti szövetség tagja. Az MKP immár 20 éve az önálló magyar politikai érdekképviselet letéteményese, ami a párt működésének és irányultságának egyik alappillére.

Az Országos Tanács az idei év kiemelt feladatának tartja az őszi önkormányzati választások során az olyan helyi érdekképviseletek biztosítását, amelyek a magyar közösségek megmaradását helyezik előtérbe.

A nyilatkozat több időszerű szlovákiai belpolitikai kérdésben is ismerteti a párt álláspontját. Az MKP OT egyebek között felszólította a szlovák kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa a közmédia működését szabályozó törvény értelmében a nemzetiségi arányoknak megfelelő kisebbségi nyelvű tévéműsor sugárzását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!