A török külügyminiszter elutasította a washingtoni fenyegetést

Külföld, 2018.07.26

A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.

Cavusoglu bejegyzésében kijelentette: senki nem diktál Törökországnak. Ankara soha nem fogja eltűrni, hogy bárki is fenyegesse, a jogállamiság mindenkire vonatkozik, ez alól nincs kivétel - hangsúlyozta.

Ibrahim Kalin, Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője írásos nyilatkozatában úgy fogalmazott: az amerikai vezetés nem éri el a kívánt eredményt, ha egy olyan ügyet használ ürügyként fenyegetéséhez, amely a független török igazságszolgáltatás jogkörébe tartozik. Kalin egyúttal nehezményezte, hogy Washington "máig nem tett egyetlen lépést sem" annak az Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónoknak a kiadatása érdekében, akit Ankara a 2016. július 15-ei puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tesz.

Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője is reagált az amerikai vezetők kijelentéseire. Aksoy elfogadhatatlannak minősítette a két ország "szövetségi és baráti kapcsolatait semmibe vevő" fenyegetőző hangvételt és arra szólította az amerikai vezetést, hogy térjen vissza "az eddig is folytatott konstruktív párbeszédhez".

Trump néhány órával korábban Twitter-fiókján fenyegette meg Ankarát, Mike Pence alelnök pedig a vallásszabadságról szóló nemzetközi konferencián mondott beszédében tért ki a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyére.

"Az Egyesült Államok széleskörű szankciókat fog foganatosítani Törökország ellen Andrew Brunson lelkipásztor, a nagyszerű keresztény, családapa és kiváló ember hosszas fogva tartásáért" - írta mikroblog-bejegyzésében az amerikai elnök. Hozzátette: "ezt az ártatlan hívő embert azonnal szabadon kell bocsátani".

Pence "jelentős szankciók" életbe léptetéséről beszélt. Leszögezte: "Brunson ártatlan ember, nincs hitelt érdemlő bizonyíték ellene".

Andrew Brunson ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az 50 éves észak-karolinai lelkipásztort 2016 nyarán, a júliusi török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol egy kicsiny protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolta meg, hogy az összeesküvés hátterében sejtett Gülen nemzetközi mozgalmának a tagja, továbbá segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), és kémtevékenységet folytatott az Egyesült Államok javára.

A lelkipásztort szerdán a börtönből házi őrizetbe helyezték. A lépést Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán Twitter-oldalán üdvözölte, de leszögezte, hogy ez a lépés nem elégséges, Brunsont Ankarának szabadon kell bocsátania.

Brunson cáfolta az ellene felhozott vádakat.

A múlt héten Trump "szégyenteljesnek" nevezte, hogy Törökország nem akarja szabadon bocsátani Brunsont, és közbelépésre szólította fel Erdogant.

Erdogan korábban Gülen kiadatásához kötötte Brunson szabadon engedését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!