A bajor miniszterelnök az együttműködés feltételéül szabta Moszkvának a minszki megállapodások teljesítését

Külföld, 2017.05.25

Bajorország csak azzal a feltétellel hajlandó ismét együttműködni Moszkvával, ha az teljesíti a Donyec-medencében dúló fegyveres konfliktus rendezésére hozott minszki megállapodásokat - erről biztosította Horst Seehofer, a német tartomány kormányfője, a Bajor Keresztényszociális Unió, a (CSU) elnöke Petro Porosenko ukrán államfőt ez utóbbi hivatalának közlése szerint csütörtökön Kijevben.

Az ukrán elnöki hivatal sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Porosenko a megbeszélésen tájékoztatta a bajor politikust azokról a "desktruktív lépésekről", amelyek a minszki megállapodások aláaknázására tett Oroszország a közelmúltban. Az ukrán államfő ezzel összefüggésben hangsúlyozta az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartásának szükségességét. Porosenko kifejezte meggyőződését, hogy a büntetőintézkedésekkel Moszkvára gyakorolt nyomás nem csak azt ukrajnai béke, de egyben egész Európa biztonságának záloga is.

Az ukrán államfő kiemelte, hogy az elmúlt évben jelentősen nőtt az áruforgalom Bajorország és Ukrajna között, ami köszönhető az Európai Unió és Kijev közötti szabadkereskedelmi megállapodás működésbe lépésének, a véghezvitt ukrajnai reformoknak, valamint jele az ukrán gazdaság újjáéledésének.

A nap folyamán Horst Seehofer tárgyalt Kijevben Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel is. Utóbbi arra hívta fel a bajor vezető figyelmét, hogy Oroszország az általa 2014 tavaszán önkényesen elcsatolt Krím félszigetet egy tengerparti üdülőhelyből katonai támaszponttá változtatta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!