A bírói függetlenségről és az abortuszról kérdezték Donald Trump elnök jelöltjét a legfelsőbb bírósági tagságra

Külföld, 2017.03.20

Megkezdődött Neil Gorsuch, a  Donald Trump elnök által a legfelsőbb bíróság tagjának jelölt jogász szenátusi meghallgatása hétfőn.  Először a bírói függetlenségről és az abortuszról kérdezték őt.

A 49 éves denveri Neil Gorsuch bírót január végén Donald Trump elnök jelölte a tavaly februárban elhunyt konzervatív főbíró, Antonin Scalia helyére. A szintén elkötelezett konzervatívként számon tartott Gorsuch bírót a szenátus igazságügyi bizottsága hallgatja meg. A nyilvános meghallgatáson néhány tucat ember "Állítsátok meg Gorsuch bírót" feliratú piros trikóban jelent meg.

Chuck Grassley, a bizottság republikánus elnöke bevezetőjében utalt arra, hogy az új főbíró megszavazására április elején kerül sor, Dianne Feinstein, a bizottság rangidős demokrata párti politikusa pedig arra emlékeztetett, hogy Gorsuchnak azért nyílik esélye, hogy a legfelsőbb bíróság tagja legyen, mert tavaly a republikánusok még azt is visszautasították, hogy meghallgassák a korábbi elnök, a demokrata párti Barack Obama jelöltjét, Merrick Garland bírót.

"A mi feladatunk az, hogy eldöntsük, Gorsuch bíró ésszerű jelölt-e, a többség álláspontját képviselő konzervatív bíró-e, vagy sem" - fogalmazott bevezető beszédében a kaliforniai Feinstein szenátor, aki a többi között az abortusz jogát biztosító Roe/Wade-törvény fontosságát és e törvény életben tartását hangsúlyozta.

A vermonti , ugyancsak demokrata párti Patrick Leah szenátor azt fejtegette: kíváncsi arra, vajon Neil Gorsuch konzervatív nézetei, például az alkotmány értelmezéséről, "többet jelentenek-e, mint filozófiai nézetrendszer, s politikai programmá is válnak-e", ami abortuszellenes és a környezetvédelem ellen fellépő bírói döntésekben testesülhet meg. Neil Gorsuch keddtől kezdi meg álláspontja kifejtését az amerikai társadalmat érintő különböző kérdésekben.

Kinevezésének megszavazása fontos politikai döntést jelentene az amerikai politikai és társadalmi élet számára. A szövetségi legfelsőbb bíróság ugyanis az alkotmánybíróság szerepét tölti be, s mint ilyen, a társadalom egészének életét befolyásoló lényeges kérdésekben hoz iránymutató állásfoglalásokat, döntéseket. Neil Gorsuch kinevezésével a legfelsőbb bíróságban ismét 5:4 arányú konzervatív többség lenne. Ezt egyes kommentátorok az "ideológiai egyensúly eltolódásaként" értékelik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!