A bosnyákok nem maradéktalanul elégedettek a Mladic perében hozott ítélettel

Külföld, 2017.11.22

A bosnyákok többsége elégedett a Ratko Mladic perében született szerdai ítélettel, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel, mindazonáltal a Srebrenicában kivégzett gyerekek anyáinak szövetsége, illetve Srebrenica korábbi polgármestere úgy vélekedett: mind a tizenegy pontban bűnösnek kellett volna nyilvánítani az egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot.

Munira Subasic, a Srebrenicai Anyák nevű egyesület egyik vezetője kijelentette: szeretné, ha Mladicnak álmában megjelennének mindazok, akiket meggyilkolt. Egy másik anya szerint Ratko Mladic emberbőrbe bújt szörnyeteg, és itt lenne az ideje, hogy a szerbek felhagyjanak a népirtás tagadásával. "Az a bűnöző még mindig él, a mi gyerekeink pedig már 22 éve meghaltak" - hangsúlyozták a gyászoló asszonyok.

Az egyesület Hágában tartózkodó tagjai könnyes szemmel, de - mint mondták - vegyes érzésekkel fogadták az ítéletet. Kijelentették, hogy az életfogytig tartó ítélet igazságos, ám teljes megnyugvást csak az adhatott volna, ha a további hét boszniai településen elkövetett bűncselekményeket is népirtásnak nyilvánítják, és azokban is bűnösnek találják Mladicot.

"Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, de végül igazságos ítélet született" - hangoztatta az N1 nyugat-balkáni regionális televízióban a bosnyák túlélők egyesületének képviselője. A nyilatkozók örömmel fogadták, hogy Ratko Mladicot életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, és nem 40 év letöltendő börtönbüntetést kapott, mint a hasonló vádpontok alapján elítélt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök.

Denis Zvizdic, Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzetközi Törvényszék ítélete megerősítette: "a háborús bűnösök nem menekülhetnek el az igazságszolgáltatás elől, bármilyen hosszú ideig rejtőzködjenek is". Ratko Mladic ellen először az 1992-1995-ös boszniai háború lezárását követően emeltek vádat, de a volt hadseregparancsnokot csak 2011-ben fogták el, és adták ki Hágának.

Denis Zvizdic szerint az életfogytig tartó börtönbüntetés "nem hozza vissza a több ezer ártatlanul kivégzett civil áldozatot, és nem is hozhat teljes megnyugvást az áldozatok családjainak, de óriási jelentősége van a Balkán jövője szempontjából. (.) Figyelmeztetés lehet azok számára, akik még mindig megosztást és összetűzéseket gerjesztenek."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!