A cseh szenátus elnökével tárgyalt a honvédelmi miniszter

Külföld, 2017.04.21

A cseh parlament szenátusának elnökét és delegációját fogadta hivatalában a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Simicskó István és Milan Stech egyeztetésén többek között a Magyar Honvédség migráció elleni határvédelemben történő részvételéről, az európai közös haderő felállításának koncepcionális elképzeléseiről, a magyar toborzási és tartalékos rendszerről, valamint a magyar haderő modernizációjáról, illetve a hadiipar területén belüli együttműködés lehetőségeiről esett szó.

Azt írták: a honvédelmi miniszter a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy Csehország a védelmi együttműködés területén Magyarország egyik fontos stratégiai partnere. Simicskó István kiemelte azt is, hogy a migrációs válság kapcsán elsőként a visegrádi országokra számíthattunk, időközben ehhez az összefogáshoz csatlakozott Ausztria is.

A közlemény szerint: a tömeges illegális migráció elleni fellépésben a Cseh Köztársaság a kezdetektől fogva támogatta a magyar kormány lépéseit és kiállt Magyarország ez irányú politikája mellett. Simicskó István a megbeszélésen úgy fogalmazott: "nagyra értékeljük a Csehország által nyújtott segítséget a déli határvédelemben és fontos, hogy közösen lépjünk fel Európa külső határai, ezzel együtt hazánk védelme érdekében, hiszen garantálnunk kell állampolgáraink biztonságát".

A cseh fél a megbeszélésen azt mondta: nagyra értékeli a két ország közötti katonai kapcsolatokat, amelyek hagyományosan jók és eredményesek. "A felek elkötelezettek és egyetértettek a szoros magyar-cseh kétoldalú együttműködés további folytatásában és fejlesztésében" - emelte ki közleményében a HM.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!