A francia Nemzeti Front az eurózónából való kilépés programjának elhagyásán vitázik

Külföld, 2017.07.06

Miután a francia Nemzeti Fronton (FN) belül egyre többen az eurózónából történő kilépés tervét okolják a pártelnök, Marine Le Pen kudarca miatt a májusi elnökválasztás második fordulójában, Bernard Monot, a pártelnök tanácsadója a program feladását javasolja.

"A franciák kétharmada nem hagyta jóvá a javaslatainkat, sem 2012-ben, sem 2017-ben. Ez politikai zsákutca. Még ha igazunk is van gazdasági szempontból, el kell csomagolnunk ezt a projektet és mást kell javasolnunk" - mondta a gazdasági tanácsadó a Le Figaro című napilapban csütörtökön megjelent interjúban. A lap tényként kezeli, hogy a radikális jobboldali párt vezetősége kész feladni az eurózónából történő kilépés javaslatát, amely pedig a párt választási programjának alapját jelentette. Marine Le Pen az Europe1 kereskedelmi rádióban csütörtökön megerősítette, hogy a téma napirenden van a pártban, de jelezte, hogy a kérdésről még nem született döntés.

"Lesz egy szeminárium (július végén), és ennek a szemináriumnak köszönhetően egy nagy konzultációt szervezünk az FN-tagok körében. Tehát mielőtt a tagok állást foglalnának, nem tudom, hogy a Le Figaro honnan veszi a magabiztosságot, hogy megmondja, mi van az FN-tagok gondolatainak a mélyén" - fogalmazott a pártelnök.

Hozzátette: "Én kimondom az FN-en belül, amit kimondok a nyilatkozataimban is, mert ez a legmélyebb meggyőződésem: azt gondolom, hogy a hazánk megérdemli, hogy szuverén legyen, mert ezért harcolt évszázadokon át. Megérdemli, hogy döntsön a saját sorsáról" - vélte Marine Le Pen.

"Figyelembe veszem honfitársaink aggodalmát azzal szemben, amit egyfajta brutális kilépésként érzékeltek, pedig soha nem az szerepelt az elképzelésünkben. Meg fogom próbálni kibékíteni azt az igény, hogy szabadok, szuverének legyünk itthon, mi franciák, és közben megnyugtatni a franciákat a monetáris kérdésről" - hangsúlyozta Marine le Pen, elismerve, hogy nagyon heves vita várható a párton belül.

"Tény, hogy ez kicsit talán a kör négyszögesítése lesz, de meg vagyok arról győződve, hogy sikerülni fog. Azt gondoljuk, hogy az euró nem lesz tartható, hosszú távon mindenképpen halálra van ítélve" - mondta a pártelnök.

A Nemzeti Fronton belül egy erős törésvonal rajzolódott fel az elmúlt években. Az egyik oldalon a baloldalról érkezett Florian Philippot alelnök által képviselt szuverenista program hívei állnak. Ennek a programnak az alappillére az eurózónából történő kilépés és a nemzeti valuta visszaállítása. Az elnökválasztási kampányban Marine Le Pen ezt a vonalat képviselte. A másik tábor elnapolná a monetáris kérdést és értékrendje alapján a jobbközép Köztársaságiak jobb szárnyához közelítene. A párt várhatóan 2018 elején tart kongresszust, ahol erről a kérdésről is döntenie kell a tagságnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!